Roszak, Th., Gomes, M. E., & Kanner, A. D. (Eds.) (1995). Ecopsychology. Restoring the Earth, healing the mind. San Francisco: Sierra Club Books. (2)

Posted by under Könyvösszefoglalók

1. Elméleti rész

Paul Shepard (Nature and Madness) szerint nagyon sok ember az élete során nem válik valóban éretté, felnőtté, mivel megőriz bizonyos infantilis tulajdonságokat – feltehetően azért, mert ezek jobban segítik a civilizált társadalomhoz való alkalmazkodást. Ilyenek jellegek például a szeparációs szorongás, az omnipotencia fantáziája, a tehetetlenség érzése és a testi inkompetencia és függőség.

A világ megváltoztatására tett törekvésünk egy elkeseredett kísérlet arra, hogy az önmagunk változását, a saját fejlődésünkre való hatásunkat helyettesítsük valamivel.

Chellis Glendinning (Technology, Trauma, and the Wild) a technológiai függőség fogalmát bontja ki: bizonyos tárgyak, technikai eszközök iránt olyan jellegű függőséget alakítottunk ki, amelynek a tünetei megegyeznek például az alkohol- vagy különböző drogfüggőségek tüneteivel. Ilyenek például a probléma tagadása (pl. az egészségügy nem ismeri el a környezeti betegség fogalmát), az obszesszív viselkedés, amivel a függőség tárgyát, az ahhoz való hozzáférést teljes kontroll alatt akarjuk tartani (pl. multinacionális vállalatok a Föld erőforrásait), a zavart gondolkodás (pl. néhány technológiai megoldási javaslat a globális felmelegedésre), a grandiozitás és az érzelmektől való elszigetelődés.

A technológiai függőségen túl, az iparosodott társadalomnak alapeleme a függőség, amelynek tárgya az előbb felsoroltakon kívül lehet még a presztízs, a karrierbeli előmenetel, a világra kifejtett hatás, a pénz vagy a mindenre kiterjedő kontroll. Ennek az épített környezetben élő, technológiai fókuszú társadalmi rendszernek az elvei: „a standardizáció, hatékonyság, linearitás és fragmentáltság” (45.o.), ezt tükrözi a környezet, amelyben élünk, a munkahelyeink, a viselkedésünk, normáink, elveink és a gondolkodásunk. Mindez perspektívavesztést, elszigetelődést és kiüresedést hoz magával.

Ralph Metzner (The Psychopathology of the Human-Nature Relationship), Shepard-hoz hasonlóan beszél az éretlenségi és függőségi periódus kitolódásáról, amelyet a biológia fogalomtárából kölcsönzött társadalmi „neoténiának” nevez (neoténia: felnőtt egyed fiatalabb alakok jellegzetességeit mutatja). A fogyasztói társadalom jellemzői – a vágyak azonnali kielégítésének keresése (pl. hitelre való vásárlás), a rövid távú gondolkodás (pl. a folyamatosan erőltetett kizsákmányoló gazdasági növekedés), az egyéni érdek agresszív mindenhatósága, az omnipotens nárcizmus stb. – semmiképpen sem tükrözik az érett felnőtt állapotot. És az, hogy képtelenek vagyunk változtatni a viselkedésünkön, annak ellenére, hogy tudjuk, hogy veszélybe sodortuk a Földet és saját magunkat is, kimeríti a kompulzív és addiktív viselkedés fogalmát.

Metzner is beszél a „kollektív amnéziáról”: mintha törlődött volna minden emlékünk abból az időből, amikor még egységben éltünk a világgal. Elidegenedtünk a világtól – és benne saját testünktől, saját lelkünktől és szellemünktől is.

Allen D. Kanner & Mary E. Gomes (The All-Consuming Self) szerint az a vágyunk, hogy minden álmunk azonnal teljesüljön, és ezért ne kelljen erőfeszítést tegyünk, hanem mindez maximális komforttal társuljon, annak a tünet együttesnek a része, amit a pszichológusok nárcizmusnak hívnak.

Stephen Aizenstat (Jungian Psychology and the World Unconscious) a mélylélektanról ír, amely az emberi psziché öngyógyító képességét vallja. Egész lényünk, működésünk a természet ritmusát követi, és ha ezt meggátoljuk (például állandó hőmérsékleti és fényviszonyokra kondicionált épített környezettel, virtuális realitással, amely elszigetel a valódi jelzésektől), megbetegszünk, a körülöttünk levő világot pedig elpusztítjuk, kizsákmányolva azt. Újrakapcsolódni a mindent átszövő hálózathoz, a természet ritmusaihoz pedig egyet jelent a gyógyulással.

A kollektív tudattalan fogalmát a „világ tudattalan”-ra tágítja ki, amelyben minden kapcsolatban van egymással, és minden rendelkezik „szubjektív belső természettel” (96.o.).

Robert Greenway (The Wilderness Effect and Ecopsychology) a „vadon-élmények”-nek nevezett célirányos, többnapos (esetenként több hetes), ritualizált túrákról ír, amelyeknek célja a természettel összefonódott énünkkel való találkozás. Beszámol ezeknek a hatásairól, tapasztalatairól. Lásd még Steven Harper írását ebben a témában a gyakorlati résznél.

Phyllis Windle (The Ecology of Grief) a környezeti pusztítások iránt érzett gyász megélésének a fontosságáról ír, amely nélkül megrekedünk. Különösen fontos ez a környezetvédelmi szakemberek számára, akik nap mint nap találkoznak a pusztítás tényével, és a meg nem élt, elfojtott fájdalom kioltja a hitet és meggátolja az aktív cselekvést. Joanna Macy ír erről sokkal részletesebben a gyakorlati résznél.

Akikről nem írtam részletesen: Alan Thein Durning: Are We Happy Yet? (a fogyasztói társadalomról), Anita Barrows: The Ecopsychology of Child Development (a gyerekek természettel való összekapcsoltságáról), Mary E. Gomes & Allen D. Kanner: The Rape of the Well-Maidens (az ökofeminizmusról).

Vélemény, hozzászólás?