Milyen pszichés mozgatórugói vannak annak az emberi viselkedésnek, amely önnön létét veszélyezteti? Hogyan lehet erre a magatartásra hatni? Melyek a klímakommunikáció hatékony eszközei? Hogyan hat a mi mentális állapotunkra a klímaváltozás?
Bár az ökopszichológia már a ’80-as évektől kezdve feszegeti ezeket a kérdéseket,
(lásd Paul Shepard, Joanna Macy, Roger Walsh, Ralph Metzner írásait), az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) 2009/2011-es kiadványában említi először a klímaválsággal kapcsolatos pszichológiai megközelítések szükségességét.
A későbbi, 2017-es jelentéséhez képest viszont a 2009/2011-es kiadvány nemcsak a klímaváltozás emberi egészségre kifejtett hatásaival, illetve a pszichés megküzdés lehetőségeivel foglalkozik, hanem a népesség és a túlfogyasztás szerepét is megemlíti a klímaváltozásban. Sőt, tárgyalja azokat a pszichés mechanizmusokat is, amelyek megakadályoznak bennünket a cselekvésben (lásd a 64-69. oldalakat).
Végre bekerült a (már egyébként évtizedek óta időszerű!) téma a mainstream pszichológiába!
A klímaválság, az ökológiai rendszerek összeomlása olyan többtényezős, komplex és hosszan tartó vészhelyzetet jelent, amelynek kezelése, mérséklése hasonlóképpen összetett folyamatokat igényel.
Az ökopszichológia fő üzenete a klímakatasztrófával kapcsolatban az, hogy a globális válság megoldása paradigmaváltás nélkül nem lehetséges.
“Az ökológiai válság megoldását célzó javaslatok jelenleg azért nem működnek, mert ugyanabból a világképből erednek, amely a problémákat létrehozta. Mivel az ökológiai krízis oka az emberi kultúra és tudatosság válsága, nem oldható meg logikai (még több információ) vagy technológiai úton (pl. megújuló energiaforrások). Az elsődleges változtatási kísérletek maguk tartják fenn a problémát. Másodfokú változásra lenne szükség, amely a jelenlegi kereten kívüli perspektívából indul ki. Ez a változás nem más, mint az emberi tudat és kultúra átalakulása.” (Molnos Zselyke: Ökopszichológia-alapkönyv)
Mit nevezünk paradigmának?
“A paradigmát vagy korszellemet egy adott időszakban uralkodó nézetek, fogalomrendszerek összessége határozza meg – elemei közé tartoznak az értékek, normák, felfogások, módszerek, fogalmak. A tudományos paradigma például a tudomány valóságfelfogását és az ennek mentén létrejött szakmai normarendszert jelenti. A paradigma ugyanakkor nem egyenlő a valósággal, mint ahogyan egy térkép sem azonos a földrajzi területtel, hanem csak egy eszköz, amellyel értelmezni lehet a valóságot: segít eligazodni benne.” (Molnos Zselyke: Ökopszichológia-alapkönyv)
Egy paradigma három elemből áll (Sterling, 2003), amelyek eltérő elvontsági szinteket képviselnek (lásd az Ökopszichológiai Paradigma Modellt az Ökopszichológia alapkönyv 3. kiadásában):
- észlelés- és gondolkodásmód,
- tudástartalom,
- gyakorlat.
Gyakorlati szinten a környezetvédelmi mozgalmak számos ötlettel, megoldási javaslattal szolgálnak az egyén, a közösségek és a társadalom számára egyaránt (a háztartási hulladék csökkentésétől a közösségi kerteken át a különböző szabályozásokig).
A paradigma második eleme, a tudástartalom átalakítása, a sikeres környezeti kommunikáció (és a környezeti nevelés) részét kellene, hogy képezze. (Bár pl. a természettudományok iskolai oktatása során az olyan ismeretek, mint az anyagkörforgás, energiaáramlás, táplálkozási hálózatok, átadásra kerülnek, viszont ez többnyire atomizáltan történik, anélkül, hogy kapcsolatot teremtenénk közöttük és az ökológiai valóság között.)
Ami a legnehezebben megváltoztatható, az
a paradigma legelvontabb szintje: az észlelési mechanizmusok, és a mögöttes gondolkodásminták. Az Ökopszichológiai Intézet programjai (pl. részvételi sétái) és képzései ezt a szintet célozzák meg.
(További gondolatok a témában: lásd ezt az interjút.)