Ökopszichológiai fókuszok: Ökológiai fájdalom 1.

Posted by under Blogbejegyzések

A minap arról beszélgettem valakivel, hogy a Föld több pontján nagy területeken égnek az erdők. Most is, folyamatosan. És bár ezek annyira távol vannak tőlem térben, mégis miért érint meg ennyire? 

 

Aztán valahogy oda lyukadtunk ki, hogy nincs elég információ (vagy túl sok van), s az átlagember nem látja át azokat az összefüggéseket, amelyek miatt a szakemberek pánikolnak.

Az összefüggések átlátása fontos, de itt most másról van szó!

Arról, hogy képesek vagyunk-e belelátni és beleérezni abba, hogy mit okoz egy erdőtűz? Látni magunk előtt, ahogyan égnek a fák? Ahogyan menekül mindenki, aki bír, és ahogy lassan szénné ég mindenki, aki nem tud. Érezzük-e a füstöt, a forróságot, azt, hogy nem kapunk levegőt, megfulladunk? Halljuk-e a ropogást, a riasztást, a halálsikolyokat? Látjuk-e az ott élők szemével, ahogy elpusztul az otthonunk, minden, amit ismertünk?

És tudjuk-e, hogy ez mekkora kimondhatatlan nagyságú területen zajlik – és mielőtt még elkezdenénk racionalizálni – nem, ez nem természetes velejárója egy esőerdő életének, nem a természetes erdődinamika része.
És ha az lenne, kevésbé lenne fájdalmas?

Az ökológiai fájdalmat a belehelyezkedés teszi lehetővé egy másik élőlény, életközösség, táj helyzetébe, amely által átéljük az őt ért pusztítás miatti fájdalmat. Ez nem más, mint az empátia jelensége, amelyre természeti lényekként fajhatárokon túl is képesek vagyunk!

(Lásd a természet iránti empátiáról szóló cikkünk 2.2 részét.)

Sokak számára nem túl vonzó lehetőség: nem szeretünk fájdalmat érezni. Kényelmesebb a pszichés bénultság állapota, amelyben eltompul a reakciókészségünk. S bár nem érezzük a fájdalmat, ennek viszont az az ára, hogy az örömöt sem igazán éljük meg, hiszen csökken az érzéseink intenzitása!

De miért is fontos ez? Miben segít a fájdalom? Azt hiszem, az egyik válasz erre az, hogy: a változásban.

A fájdalom egy olyan erő, amely segít változni,

mozdulni, cselekedni. Amely kimozdít a megszokott működésmódból, és keresésre késztet: új lehetőségek, társak, eszközök, működésmódok keresésére, új szokások kialakítására.

A fájdalom az egyik olyan érzés, amely intenzíven jelzi számunkra, hogy élünk. Az, hogy képesek vagyunk más élőlények szenvedésére reagálni, összekapcsol bennünket az élet hálózatával.

Elidegenedett állapotunkban

ez a felismerés olyan katartikus erővel hat,

amely a hazaérkezéshez hasonló. Benne van annak a mérhetetlen fájdalma, hogy valamikor, még gyerekkorunkban, leválasztottuk magunkat erről az élő rendszerről, megszakítottuk a kapcsolatot ezzel a lüktető, vibráló ÉLETtel, lassan eltompítottuk-elsorvasztottuk az érzékeinket, elfordultunk, begubóztunk, nem létező világokba menekültünk, amelyekben haldoklik a lelkünk.

Az ökológiai rendszerek pusztulásakor érzett fájdalom egy lehetőség arra, hogy ismét élővé váljunk!

De mi van akkor, ha nem találjuk a kiutat, ha megbénít ez az erő, ha destruktívvá válik? Az erre kidolgozott módszertanok közül választhatunk közösségi és egyéni utat egyaránt.

Az ökológiai fájdalommal való egyéni munkára biztosít lehetőséget az

ökopszichológiai szemléletű pszichológiai tanácsadás

(további információk: itt).

Az ökológiai fájdalom megosztásának közösségi módjai közé tartozik a Joanna Macy nevéhez fűződő The Work That Reconnects vagy az Ökopszichológiai Színházi alkalmak. E folyamatok során a megosztás lényeges lépése a megrekedt állapoton való túllendülésnek, az aktív cselekvés irányába való elmozdulásnak.
(Élményeink megosztásáról és a közösségi gyászmunka hatásáról szól e honlap legelső blogbejegyzése is 2015-ből!)

 

(A fotó forrása: pinterest.com)