- Az ökopszichológia gyakorlata
Terrance O’Connor (Therapy for a Dying Planet) azt a kérdést teszi fel, hogy mi a pszichoterapeuták felelőssége egy olyan korban, amikor ezrével halnak ki a fajok és óráként öt négyzetkilométernyi esőerdő pusztul el? Hiszen ugyanazok a mintázatok veszélyeztetik a Földet, amelyek az intim kapcsolatainkat is tönkreteszik. Hogyan választhatnák szét a kettőt egymástól?
Sarah A. Conn (When the Earth Hurts, Who Responds?) a „materialista zavar” fogalmát az állandó fogyasztás függőségére használja, amely azt az űrt hivatott betölteni, amelyet a (természettel, embertársainkkal való) kötelékeink megszakadása hagyott maga után. A IV. Diagnosztikai és Statisztikai Kézikönyv (DSM IV.) individualista irányultsága miatt patologikusnak tekinti az egyéni fájdalmat ahelyett, hogy egy tágabb kontextusban értelmezné azt. Szerinte egy ökologikus módon felelős pszichoterápia abban segíti az embereket, hogy a személyes problémáikat a tágabb világ problémáinak mikrokozmikus leképeződéseként azonosítsák.
Értelmezésében a legrátermettebb fennmaradásának darwini fogalma arra vonatkozik, aki a legjobban illeszkedik be az élet hálójába, tevékenységével az egész jóllétét segítve elő.
Pamela Sloane: interview with Leslie Gray (Shamanic Counseling and Ecopsychology). A pszichoterapeuta Leslie Gray, aki tíz évig tanult sámánizmust, ennek a pszichoterápiában alkalmazható technikáiról beszél.
Steven Harper (The Way of Wilderness) Robert Greenwayhez hasonlóan a „vadon-élmények”-ről ír, amelyek célja az önmagunkra találás és lelkünk hazatalálása.
A folyamat az útra való készülődéssel kezdődik, ami az egyszerűségre való törekvés nevében zajlik – csak azt visszük magunkkal, amire igazán szükségünk is van, és a túra után a csoport időről időre ismét találkozik, hogy a megszerzett élmény ne oldódjon fel a hétköznapok objektivizáló tendenciájában.
A túra nyereségei: az érzékek kiélesedése, a figyelem fókuszálsága, a saját magunkkal töltött idő, a ritmus természetes lelassulása, az időtlenség, az egység, jelenlét és odatartozás érzése, egy belső átalakulás (amelynek folyamata stresszel is járhat). Harper figyelmet fordít az élmény megőrzésére, a megélt tapasztalatoknak a hétköznapi életbe való integrálására is, hiszen a megtörtént változás csak így válhat maradandóvá. A hazatalálásnak számos más útját is felsorolja a ritualizált természeti túrákon kívül, ilyenek lehetnek a jóga, a tai chi, a tánc, a meditáció, tradicionális kultúrák szertartásai stb.
Laura Sewall (The Skill of Ecological Perception) szerint úgy élünk a világban, hogy egyre kevésbé látunk és hallunk, tapintunk és érzünk, így nem érezzük azt a fájdalmat sem, amelyet a pusztításunk okoz. Az érzékszerveink eltompulása szoros kapcsolatban van a pszichés bénultságunkkal, és megvéd a tudatossággal együtt járó szenvedéstől. Hiszen, ha nem szigetelnénk el magunkat a bolygó egészétől, hogyan bírhatnánk ki a jelenlegi helyzetet? És mégis: meg kell tanulnunk újra látni ahhoz, hogy változtatni tudjunk. Laura Sewall rendkívül izgalmas írása az érzékeink kiélesítésének újra megtanulásáról szól.
Joanna Macy (Working Through Environmental Despair) írásáról külön összefoglalót írtam.
Akikről nem írtam: William Cahalan: Ecological Groundedness in Gestalt Therapy (a Gestalt terápia és ökopszichológia kapcsolatáról), Elan Shapiro: Restoring Habitats, Communities, and Souls (az élőhely helyreállítások során végzett pszichológiai munka lehetőségeiről).
3. Kulturális diverzitás és politikai elköteleződés
David Abram (The Ecology of Magic) szerint a törzsi sámánok, mágusok, gyógyítók közvetítők az emberi közösség és a tágabb életközösség, az emberen kívüli világ között. Nem a természetfelettivel foglalkoznak, hanem magával a természettel. Tudatában van annak, hogy az ember tudatossága csak egy a sokféle tudatosság közül és képes érzékelni a többit is, képes kapcsolatba kerülni a fák, füvek, madarak tudatosságával is. Gyógyítóvá is csak a kapcsolatba kerülés által válhat.
Akikről nem írtam: Theodore Roszak: interview with Carl Antony (Ecopsychology and the Deconstruction of Whiteness), John E. Mack (The Politics of Species Arrogance), Betty Roszak (The Spirit of the Goddess), Jeannette Armstrong (Keepers of the Earth)
