Az elmúlt tizenöt évben számos olyan fogalom született, amelynek célja a természettel való összekapcsoltság kifejezése volt, és több szerző értelmezi ezek némelyikét az ökológiai én megéléseként. Az ökológiai én az ökopszichológia és a mélyökológia egyik központi fogalma, és nem más, mint az én kiterjesztése a természeti világra. Ez a többi élőlénnyel való közösségünk, egységünk megélését jelenti, egy olyan intuitív környezeti tudást, amely az élővilág közös fejlődésének emlékét őrzi.
Ökológiai énünkkel kerülünk kapcsolatba, amikor egy dombtetőre érve hirtelen elénk tárul a völgy, és apró pontokként látjuk a házakat, mindent beborít az égbolt, és megérint az időtlenség békéje. Múlt, jelen és jövő egyetlen pillanattá sűrűsödik itt össze: benne vagyunk a mindent átszövő áramlásban. Amikor egy pillanatig rés támad az elme állandó ellenőrzésének páncélján, egy másodpercig nem elemzünk, és hirtelen áthat a mély nyugalom és összetartozás érzése. Az ökológiai én szólal meg bennünk akkor is, amikor átérezzük más élőlények szenvedését, amikor hat ránk a pusztítás látványa – ezzel magyarázható a természet miatt megélt fájdalom átélése.
Az ökológiai én pszichológiai megközelítéséről szól ez az előadás.
Részlet az Ökopszichológiai-alapkönyv szovátai könyvbemutatójából: https://youtu.be/BZ98R3mN8R0