Mindennapi ökopszichológia műhely


Egy olyan műhelymunkára hívlak, amely egyszerre segíti a körülöttünk létező világ más nézőpontból való megtapasztalását, és a saját életedre való új szemszögű rátekintést! 


A Mindennapi ökopszichológiai műhelysorozat műfajában egyedülálló módon a természettapasztalat és önismeret szerves összefonódásával dolgozik. Biológusként és pszichológusként már egy évtizede dolgozom az ökopszichológia területén, ahol a természettudományok és a pszichológia összetalálkoznak és szerves egységet alkotnak.

A műhelysorozatban a tavaly augusztusban megjelent, azonos című könyvem gyakorlatait dolgozzuk fel a csoporttal közösen, interaktív formában. A műhely témáiról s a könyv fejezeteiről itt olvashatsz a képekre kattintva, illetve kövesd az eseményt a részletekért.


Jelentkezem

“Az ökopszichológiai megközelítés szerint ugyanis az ökológiai válság egy olyan világnézettel hozható összefüggésbe, amelynek részét képezi a leegyszerűsítő és szétválasztó észlelés, gondolkodás és cselekvés: egymástól élesen elkülönülő tárgyakat, élőlényeket vagy jelenségeket látunk, képtelenek vagyunk nagyobb összefüggésekben gondolkodni és ennek mentén cselekedni. A mélységbeli nézőpontváltás alkalmazása lehetővé teszi, hogy mindezt felváltsa egy tágabb, mélyebb észlelés és rendszerszintű megértés: hogy képesek legyünk felismerni a komplexitást, a kölcsönös összekapcsoltságot a természeti világban, megértsük a tágabb időbeli és térbeli összefüggéseket, lássuk az élet hálózatával való kapcsolatunkat. Ez elengedhetetlen feltétele lehet annak, hogy tevékenységeinkkel egyszerre szolgáljuk a magunk és a nagyobb rendszerek jóllétét, amelyeknek részei vagyunk – más szóval megvalósítsuk az újrakapcsolódást a természet többi részéhez.” (Mindennapi ökopszichológia: 12-13. o.)


Keretek:

A teljes Mindennapi ökopszichológia online műhelysorozat 3 alkalomból áll (kedd esték 18:00-20:15 között, Zoomon).

Van lehetőséged a teljes folyamatra jelentkezni kedvezményesen, vagy jelentkezhetsz csak egy-két alkalomra is.

Időpontok:
– 2023. május 30., 18:00–20:15
– 2023. június 6., 18:00–20:15
– 2023. június 13., 18:00–20:15

Jelentkezés:

– Május 25-ig tudsz regisztrálni ezen a felületen a teljes folyamatra.
– Amennyiben csak egy-egy alkalomra jönnél, úgy legkésőbb az adott hét hétfő reggelig tudsz regisztrálni a jelentkezési felület kitöltésével és a részvételi díj befizetésével (a résztvevői létszám alapján a jelentkezés korábban is zárulhat).

Részvételi díjak:

– A teljes műhelysorozat ára 27.000 Ft.
[A természetkapcsolat-facilitátoraink kedvezményesen (21.000 Ft/ műhelysorozat) jelentkezhetnek.]

– Egy önálló alkalom ára 11.000 Ft.


Jelentkezem

Természetkapcsolat műhely

A természet nem más mint élő, pezsgő, igényekkel és törekvésekkel bíró, egymással folyamatosan kölcsönhatásba kerülő lények hálózata. Megannyi nézőpont, megannyi világ!

Ha pusztán az emberi megélések és kapcsolatok keretei között telnek a mindennapjaink, éppen ezért lemaradunk valami nagyon lényegesről.

Lényünk vágyik a több-mint-emberi világgal[1] való kapcsolódásra, a más élőlényekkel való empatikus találkozásra!

A szeptember 16-i műhelyen lehetőséged lesz arra, hogy mások igényein, törekvésein keresztül, más lények nézőpontját felvéve szemléld a világot. Ebben segít majd téged a délelőtti részvételi séta, valamint a délutáni természetempátia gyakorlat[2], amelynek hozadékait a következő nap osztjuk meg egymással az online térben.

Időkeretek:

– 2021. szeptember 16-án, csütörtökön 10.00–17.00 között kint dolgozunk a Budai hegységben, egyórás ebédszünettel;
– 2021. szeptember 17-én, pénteken pedig önálló egyéni munka zajlik, majd este 17.30–19.00 között megosztjuk az egyéni munka eredményeit, esetleges kérdéseit, élményeit az online térben.

Jelentkezés:

A kiscsoportos munka felnőtteknek szól.

Szeptember 6-ig tudsz jelentkezni ezen a felületen.

A műhelyen a helyed a részvételi díj (összesen 20.000 Ft, azaz 2.000 Ft/óra) befizetésével tudod megerősíteni, legkésőbb szeptember 11-ig.


[1] David Abram, 1996.

[2] A gyakorlatsort Fazakas Enikővel közösen dolgoztuk ki a IV. Ökopszichológiai napokra https://ecopsychology.hu/termeszet-iranti-empatia/

Ökopszichológiai tanácsadás

Az ökopszichológia módszertanát használó, egyéni pszichológiai tanácsadási alkalmakon a következő témákkal tudunk dolgozni:

  • – klímaszorongás,
  • – kihívások, döntések,
  • – a válságállapottal való megküzdés,
  • – változás, útkeresés,
  • – kiégés,
  • – vagy bármely más, az életvezetést érintő témával.

További információk az ökopszichológiai tanácsadásról

További információk rólam


Továbbá a környezettudatos életmóddal kapcsolatos elakadásokra, nehézségekre, döntésekre való rálátást biztosító – részben szakértői, részben pedig pszichológiai – tanácsadásra is jelentkezhetsz. (További információk)

Jelentkezni a következő email címre írva tudsz: molnos.zselyke@ecopsychology.hu


  • Helyszín: Budapest, kinti helyszínen (általában a Normafánál)
  • Időpontok: hétfő délelőttök vagy délutánok (előzetes egyeztetés alapján!)
  • Részvételi díj: 8000 Ft/alkalom, egyetemistáknak: 5000 Ft/alkalom

Jelentkezni a következő email címre írva tudsz: molnos.zselyke@ecopsychology.hu

Egyéni vagy páros részvételi séta

A csoportos alkalmakon túl lehetőséged van személyre szabott módon is elmélyülni a részvételi séták élményvilágában egyéni vagy páros formában.
Az Ökopszichológiai Intézet által kidolgozott részvételi sétákat olyan természettudományos végzettségű, ökopszichológiában képződött szakember tartja, aki a résztvevőket az adott terület élőlényeivel, hálózataival, folyamataival való, érzékszerveiken keresztüli élményszintű találkozásban, rendszerbe ágyazottságunk felismerésében és megélésében segíti.
A részvételi sétákon a rekreáción túl fontos szempont az adott élőhelyhez való – tudáson és élményen keresztüli – kapcsolódás.

Mit adhat számodra egy egyéni vagy páros részvételi séta?

Azon túl, hogy a természet segít ellazulni, feltöltődni, a részvételi séta során a saját belső igényedre hallgatva tudsz kapcsolódni a természet többi részéhez – az érzékszerveiden, irányított észlelési gyakorlatokon és a szakmai információkon keresztül.
Ez olyan felismerésekhez, érzésekhez, gondolatokhoz, megérkezésekhez vezethet, amelyek segítenek téged a természetbe ágyazottságod (ismételt) megtapasztalásában, amely egyfajta irányjelzőként működik a paradigmaváltás rögös útján.
.
Ennek érdekében választhatsz egyszeri alkalmat vagy 3-4 alkalomból álló folyamatot.

  • Helyszín: Budapest
  • Időpontok: előzetes egyeztetés alapján
  • Időtartam: 70–90 perc
  • Részvételi díj:
    • – egyéni részvételi séta: 15.000 Ft/alkalom/fő (egyetemistáknak: 8.000 Ft/alkalom/fő),
    • – páros részvételi séta: 20.000 Ft/alkalom/pár.

Jelentkezni a következő email címre írva tudsz: molnos.zselyke@ecopsychology.hu

#ökopszichológia #részvételiséta

Kiscsoportos részvételi séták

Az Ökopszichológiai Intézet által kidolgozott részvételi sétákat olyan biológus és pszichológus szakember tartja, aki a résztvevőket az adott terület élőlényeivel, hálózataival, folyamataival való, érzékszerveiken keresztüli élményszintű találkozásban, rendszerbe ágyazottságunk felismerésében és megélésében segíti.
Az erdei részvételi sétákon a rekreáción túl fontos szemponttá válik az erdőhöz való – tudáson és élményen keresztüli – kapcsolódás.

  • Helyszín: Budai hegység
  • Célcsoport: felnőttek
  • Maximális létszám: 6-8 fő
  • Részvételi díj: 8000 Ft

Jelentkezni a következő email címre írva tudsz: molnos.zselyke@ecopsychology.hu

#ökopszichológia #részvételi_séták

Ökopszichológiai programok

Ha már korábban rátaláltál az ökopszichológiára, és az oldal böngészése, a meghallgatott előadások alapján azt érzed, ez neked szól, az alábbi csoportos vagy egyéni módon tudsz kapcsolódni:

  • – gyere el valamelyik kiscsoportos részvételi sétánkra (további információ),
  • – egyeztess egyéni részvételi séta időpontot (további információ),
  • – vegyél részt egy rövid, öt-hét alkalmas ökopszichológiai tanácsadáson, amelynek során célzottan, pszichológiai tanácsadás keretében tudunk foglalkozni a következő témák valamelyikével: klímaszorongás, kihívások, döntések, a válságállapottal való megküzdés, változás, útkeresés, kiégés… vagy bármely más, az életvezetést érintő témával (további információ),
  • – vagy jelentkezz tavasszal induló Természetfacilitátor képzéseink valemelyikére! (További információ)

Mindegyik őszi program kinti térben valósul meg, a járványügyi előírásoknak megfelelő személyes távolságot tartva.


Feliratkozás a hírlevelünkre