Blog

Városi gyerekként, főként épített környezetben élve, gondolhatnánk, hogy nehéz helyzetben voltam. Hála azonban anyukám szelíd útmutatásainak, történetmeséléseinek és vidéki nyaralásainknak, már kicsiként is mély barátságokat kötöttem a körülölelő természet legkülönbözőbb megnyilvánulásaival.

Erdei madár- és mókuslesek, balatoni kagylómentő akciók, vízisikló-csodálat, álomőrző pókok, tehénlepényekkel színesített mezők és a csillagos égbolt tarkították nyaraim egy részét.

Később az egyetemi, földtudományi, majd geológiai szakválasztásommal is azt szerettem volna támogatni, hogy minél inkább megértsem ennek a különleges, élő bolygónak a működését, tovább szőve kapcsolatunk hálóját: sokat terepgyakorlatoztam, kirándultam, barlangásztam, dinoszaurusz-kutató ásatásokra jártam.

Fiatal felnőttként egy időre szem elől tévesztettem addigi céljaimat. Némileg magával rántott a technooptimista szemléletmód, zakatoltam előre városi életemben, multinacionális vállalati környezetben. Közben egyre inkább éreztem, hogy valami nincs rendben, valami hiányzik…

A jelenleg uralkodó társadalmi és gazdasági konvenció szerint feladatunk, sőt kötelességünk szabályozni és megtervezni a természet rendetlen működését, hogy az minél hatékonyabban szolgáljon ki minket. Ezzel teljesen figyelmen kívül hagyjuk, hogy mi is a természeti rendszerek szerves részei vagyunk, hálózatok végtelen szövevényében. A félreértés eredménye egyértelmű: a táj eredendő működését figyelmen kívül hagyva napról napra zsigereljük ki a saját létfeltételeinket is biztosító bolygót, az otthonunkat. Élő tájainkat folyamatosan átalakítjuk, felszabdaljuk. Szorgos kezeink nyomát tarra vágott erdők, szántóföldi monokultúrás ültetvények, pucér termőföldek, nyakaszegett folyók, szeméthegyek, kibetonozott vízpartok és térkövezett udvarok jelzik. Ezt a folyamatot mérgező vegyszerek, szennyező gyárak, fény- és zajszennyezés, mindennapos „kártevő”-irtás és „dúvad”-gyérítés, végső soron pedig a hatodik kihalási hullám kíséri.

Az emberközpontú, mindent uralni vágyó hozzáállás mindig is zavart, ezen nem változtatott semmilyen oktatási intézmény vagy munkahely. Így egyre többet tanultam az ökologikus életmód lehetőségeiről, az ember- és természetbarát kertészkedésről, permakultúráról és az is kiderült, hogy a természetes élőhelyemet nem a városban fogom megtalálni.

Az Ökopszichológiai Intézettel, a csoporttársaimmal és a több mint emberi világ* társfacilitálásával eltöltött intenzív két év és az azóta eltelt időszak alapjaiban változtatta meg a magamhoz, másokhoz és a természethez fűződő viszonyomat. Bár előtte is fogékony voltam a szemléletváltásra, olyan mélységek és érzékenységek nyíltak meg bennem, melyek átkeretezik és segítik a mindennapjaimat. Hálás vagyok az Intézet képzési rendszerének életszerű egyénre szabásáért és a sok közös, mély kapcsolódásért.

Együttműködésünk az évente megrendezett Természetkapcsolat-facilitátor® Országos Találkozók szervezésében él tovább: évről évre, évszakokon átívelően álmodjuk valósággá ezt a meghatározó szakmai és közösségi eseményt.

A képzés segítségével újra előhívott és megélt összetartozás és empátia a körülölelő világgal bátorságot adott a cselekvéshez. És kötelességet is. Nem maradhattam tétlen. Azt a sok fájdalmat, amit a természet pusztítása miatt éreztem, a tétlen szomorkodás helyett át kellett formálnom valódi cselekvéssé.

Balatoni éveim alatt az Aligai Fürdőegyesület aktivistájaként a közérdek csorbítása ellen emeltem hangot és a Balatonra mint élő, komplex rendszerre igyekeztem felhívni a figyelmet. A Zöld Vidék Egyesülettel a Zselic vidékének oltalmát hangsúlyozzuk, összhangban a tájban élő közösségek érdekeivel. Az Erdőszeretet Szövetségben azon dolgozunk, hogy új alapokra helyezhessük az ember és az erdő kapcsolatát, szorgalmazva a paradigmaváltást az erdők kezelésében. Csodás ereje van annak, amikor lelkes civilek és szakemberek összefognak egy közös, éltető ügy érdekében.

Most leginkább annak az élő kistájnak a megóvását igyekszem segíteni, ahol gyökeret eresztünk, ami befogadott minket és az otthonunkká vált. Megszólított szelíd dombjaival, kanyargó patakjaival, mesélő erdeivel, öreg, böhöncös fáival, beszédes szeleivel, az éjszakai sakálüvöltésekkel, a hónapokig elnyúló szarvasbőgéssel és megannyi titkával. Nem lett volna értelme ellenállni… Kisközösségünk néhány tagjával egy olyan légkörért dolgozunk, amiben megtisztelő élni, amibe jó megérkezni.

Életmódom és a közösségi önkéntesként végzett tevékenységeim csendes, járható példát mutathatnak az arra fogékonyak számára. Példát arra, hogyan lehet a bénító fásultság helyett a felhalmozott tehetetlenséget és dühöt cselekvéssé formálni. Hosszú ez az út, küzdelmekkel és csalódásokkal terhelt, miközben érzéki, sokszínű, találkozásokkal teli és mindenképpen valódi. Közösen, együttműködésekre törekedve, organikus fejlődési pályán azonban csodákra vagyunk képesek – csodákra pedig szükség van egy mértékletesebb, alázatosabb és minőségi (természet)kapcsolatokban gazdagabb jövő érdekében.

Az Ökopszichológiai Intézet képzései és a kapcsolódó természetkapcsolati programok arra az élő, körülölelő világra nyitnak meg egy régi ablakot, melyben eddig is éltünk. Mi azonban módszeresen és mesterségesen vontuk ki magunkat ebből az elbűvölő érzékenységből. Ideje hát újra felébreszteni érzékszerveinket és fejest ugrani a valóságba!

Keress bátran, ha a természetkapcsolat-facilitátori szakmai közösségről, az Országos Találkozókról szeretnél beszélgetni vagy ha az izgat részletesebben, hogyan épülhet be az ökopszichológiai szemlélet a mindennapi életünkbe – legyen szó természetvédelmi ügyek melletti aktív kiállásról, ökologikus életmódról vagy az önként vállalt egyszerűség szépségéről és kihívásairól.

*David Abram amerikai ökofilozófustól származó kifejezés, mely magába foglalja az összes élőlényt, a földrajzi képződményeket, az időjárási jelenségeket stb., valamint magát az embert és az emberi kultúrát is. Ezzel a megközelítéssel jobban magyarázható, hogy az ember a természeti rendszerekbe ágyazottan, nem pedig elkülönülten értelmezhető. A „természet” vagy a „környezet” szavak akaratlanul is elválasztják az embert a külvilágtól: azt sugallják, mintha létezne az ember, és tőle teljesen függetlenül, körülötte a „természet”. A „több mint emberi világ” kifejezéssel arra kívánt rámutatni, hogy az emberi kultúra és technológia csupán egy kisebb részhalmaz egy sokkal nagyobb, átfogóbb földi életközösségen belül. (The Spell of The Sensuous, 1996; Az érzékek igézete – Észlelés és nyelv a több mint emberi világban, 2022).