Az ökopszichológia alábbi leírásai az Ökopszichológia-alapkönyv 3. kiadásának 29., illetve 119121. oldalairól származnak:

„Az ökopszichológia transzdiszciplináris tudományterülete az élő rendszerekkel való kapcsolatunkra és ezek pszichológiai vonatkozásaira hívja fel a figyelmet.

Fontos jellemzője, kiindulópontja a rendszerszemlélet, amelynek értelmében az ember mélyen és elválaszthatatlan módon illeszkedik a természeti rendszerekbe, hiszen a globális anyagkörforgás és energiaáramlás részei vagyunk, bioritmusainkat pedig a természeti változások határozzák meg.

Továbbá az első olyan tudományterület, amely pszichológiai szempontból közelíti meg azt a globális válságfolyamatot, amelyet ma klímaválságnak, klímakatasztrófának, illetve az ökológiai rendszerek összeomlásának nevezünk.

Ugyanakkor az emberi egészséget a természeti rendszerek kontextusában értelmezi, és az ökológiai kapcsolatok (azaz az élő rendszerekkel való kölcsönhatások) minőségével összefüggésben fogalmazza meg.” (29. o.)

Az ecopsychology.hu az első, az ökopszichológiának szentelt magyar nyelvű weboldal, amely 2015 januárja óta elérhető a nemzetközi ökopszichológiai közösség oldaláról is. Az oldal céljai közé tartozik többek közt a témával kapcsolatos információk rendszerbe foglalása: tisztázni az alapfogalmakat, eligazodást nyújtani a különböző elméleti és gyakorlati megközelítésekben.


Az ökopszichológia első évtizedeire jellemző ellenmozgalmi jelleget a kétezres években a főáramú tudományterületek, elsősorban a pszichológia felé való elmozdulás váltotta fel (Davis & Canty, 2013; Kahn, 2013).

Az ökopszichológia történetéről, ezen folyamat főbb csomópontjairól, a más, hasonló területekkel való összefüggéseiről számos írás született (Drengson, Devall & Schroll, 2011; Hibbard, 2003; Greenway, 2000; Schroll, 2007; Schroll & Hartelius, 2011; Scull, 2008).

Az ökopszichológia fogalma 1992-ben jelent meg először Theodore Roszak The Voice of the Earth című könyvében, bár előzményei mintegy ötven évre nyúlnak vissza (Robert Greenway 1969-től tanította pszichoökológia néven a Sonomai Állami Egyetemen). Azóta ez a transzdiszciplináris tudományterület egyre dinamikusabban fejlődik.

Az ökopszichológia három alaphipotézisre épül:

1. Az emberi psziché jólléte, egészségi állapota és a természet jólléte, egészségi állapota összefüggésben vannak egymással.

2. Az ember természettől való elidegenedése, a vele való természetes kötelék megszakadása kapcsolatba hozható a klímaválsággal, az ökológiai rendszerek összeomlásával, valamint az emberi psziché és az emberi társadalmak egyes zavaraival is.

3. Ugyanakkor ennek a kapcsolatnak a helyreállítása mindkét irányban gyógyító hatással bírhat (lásd az ökoterápiás kutatások eredményeit).

Theodore Roszak eredeti megfogalmazása szerint az ökopszichológia szerepe nem más, mint kapcsolatot teremteni a két tudomány között: bevinni az ökológiát a pszichológia, és a pszichológiát az ökológia területére. Ezáltal egyrészt arra a kérdésre kíván választ adni, hogy mi a lélektani magyarázata annak, hogy az ember ilyen kitartóan teszi tönkre a saját életterét? Másrészt pedig egy perspektívatágítást kínál a pszichológia számára, hiszen nem vagyunk sem tanulmányozhatóak, sem pedig gyógyíthatóak a bolygó egészétől elkülönítve.

Az ökopszichológia jóval több mint ökológiával összeházasított pszichológia: egy transzdiszciplináris terület.

Elmélete a mélyökológiával, a transzperszonális pszichológiával, a jungi mélylélektannal, a rendszerelmélettel, a hálózatelmélettel, a humánökológiával, a kultúrantropológiával, az ökofilozófiával áll szoros kapcsolatban.

Gyakorlati részét, az alkalmazott ökopszichológiát más néven ökoterápiának hívjuk.

Az alkalmazott ökopszichológia célja a több-mint-emberi-világhoz (Abram, 1996) való újrakapcsolódás, rendszerbe ágyazottságunk megélése, az élmények hatására történő perspektívaváltás, és mindezek együttes hatásaként a paradigmaváltás: észlelés- és gondolkodásmódunk, tudásunk és viselkedésünk együttes átalakítása. Ebben a folyamatban a kapcsolat maga a hatótényező.” (29. o.)

Az ökopszichológia gyakorlatát (az alkalmazott ökopszichológiát) ökoterápiának nevezzük. Linda Buzzell ökopszichológus és pszichoterapeuta megkülönbözteti egymástól az ökoterápia első és második szintjét, amelyeket egy skála két végpontjaként értelmez, s amelyek között számos átmenet létezhet.

Az ökoterápia első szintjéhez (level one ecotherapy) tartozik minden olyan gyógyító gyakorlat, amely a természet erejével dolgozik, s amelynek célja elsődlegesen az emberi egészség javítása vagy a rekreáció. Mindezekben a természet eszközként szerepel, és valójában nem tekinthetőek ökopszichológiai alapokon nyugvó tevékenységeknek. Amennyiben a természet elemeit pusztán eszközként használjuk a gyógyítási vagy támogatási folyamatban, akkor az csupán egy újabb módszer a tünetek enyhítésére, amellyel továbbra is fenntartjuk a probléma magvát: az elkülönültség és felsőbbrendűség illúzióját.

Az ökoterápia második szintje (level two ecotherapy) esetében mindezen túl a kétirányú gyógyító kapcsolat kialakítása van fókuszban, amely integrálja az első megközelítés célját is, kiegészítve, kikerekítve azt egy teljesebb célkitűzéssel. Ezen a szinten a tevékenységek elsődleges célja az újrakapcsolódás, amellyel együtt járhat annak gyógyító, harmonizáló hatása, továbbá viselkedésünk átalakulása is.

Az ökopszichológia gyakorlata tehát (az ökoterápia második szintje) a természettel való kapcsolat építéséről szól, amelyben a személyes jóllét összefüggésben van az egészséges környezettel.  Ilyen értelemben egy környezetvédelmi akció (például egy élőhely helyreállítása) is lehet ökopszichológiai alapú tevékenység, amennyiben nem a „megmentés” a célja, hanem az észlelésbeli és gondolkodásbeli változás. Ugyanígy, akár egyes extrém sportok is (de nem bármelyik) lehetnek ökopszichológiai tevékenységek, ha a kapcsolódás elsőbbséget élvez az adrenalintöbblettel szemben.

Az ökopszichológiai alapú tevékenységekben nagyon fontos szerepe van a figyelemnek és a tudatosságnak, az önátadásnak – további szempont, hogy ritualizált, értékalapú és rendszerbe helyezett cselekvés legyen.

Az újrakapcsolódást facilitáló folyamatok

Rendszerbe ágyazottságunk tudatosítását, vagyis az újrakapcsolódást elősegítő alkalmazott ökopszichológiai tevékenységekben a következő elemek egyike vagy ezek kombinációja van jelen:

  • Észlelési gyakorlatok
  • Érzelmekkel való munka
  • Cselekvés általi tapasztalás
  • Észlelési gyakorlatok

Kultúránknak és világszemléletünknek megfelelően „dolgokat” észlelünk, nem pedig összefüggéseket, kapcsolatokat, folyamatokat. A környezet, az összefüggések viszont az összetettség dimenziójával járulnak hozzá az észleléshez, mintegy kitágítva azt.

Laura Sewall ökológiai észlelésnek nevezi a kapcsolatok, az összefüggések, a komplex folyamatok, illetve a mélység észlelését, amelynek segítségével egy dinamikus, élő képet látunk, amely jelentéssel telik meg – és amelynek a részei vagyunk. Mind Sewall, mind pedig David Abram fontosnak tartja az észlelés rugalmasságát, az ismerős mintázatok mentális újrarendezését, perspektívaváltásunk feltételét. Michael J. Cohen szerint a belső, érzékszervi tapasztalás van kapcsolatban a több-mint-emberi világgal, s nem a verbális élményeink. Észlelési gyakorlatainak célja az összekapcsoltság, a kölcsönösség, a sokféleség és egység együttes megtapasztalása, majd ezek érvényesítése a nyelv által.

Az Ökopszichológiai Intézet által szervezett részvételi séták számos olyan észlelési, illetve megfigyelési gyakorlatot tartalmaznak, amelyek célja az összefüggések, kapcsolatok észrevétele, az ökológiai észlelés fejlesztése.

  • Az érzelmekkel való munka

Érzékeink eltompulása szoros kapcsolatban van pszichés bénultságunkkal, és megvéd a tudatossággal együtt járó szenvedéstől. Hiszen ha nem szigetelnénk el magunkat a bolygó egészétől, hogyan bírhatnánk ki a jelenlegi helyzetet? Az eltompulásnak – bár, mint tapasztalhatjuk, hosszú távon  nem megoldás – védő funkciója van, emiatt az érzékek kiélesítésére használt gyakorlatokkal párhuzamosan szükségünk van az ezek hatására felbukkanó érzések feldolgozására is. Erre kínálnak lehetőséget a Joanna Macy nevéhez fűződő  környezeti gyászmunka workshopok (The Work That Reconnects), az ökopszichológiai közösségi színház illetve az olyan egyéni, facilitált lélektani munkák, mint az ökopszichológiai szemléletű pszichológiai tanácsadás és az ökopszichoterápia.

  • Cselekvés általi tapasztalás

Az állatgondozás, a kertészkedés, az élőhelyrestauráció, a természeti kézművesség  és számos más tevékenység segítenek elmélyülni a pillanatban, és közelebb vinni bennünket rendszerbe ágyazottságunk megéléséhez. Az állatasszisztált terápiák és tréningek (lásd Kardos Edina partnerünk munkáját), az erdőterápia, a kertterápia szintén a cselekvésen, a természettel való kapcsolatba kerülésen keresztül fejtik ki hatásukat.” (119–121. o.)

Molnos Zs. (2016/2020). Ökopszichológia-alapkönyv. Budapest: Ökopszichológiai Intézet.

További részletekért olvasd el Hulej Emese cikkét, amely közérthetően foglalja össze az ökopszichológia lényegét, akárcsak ez a rádióinterjú. Szemezgethetsz az írások között is, illetve megrendelheted az Ökopszichológia-alapkönyvet. Vagy nézd meg a Kék bolygó 2018. május 7-i műsorát az ökopszichológiáról.


Feliratkozás a hírlevelünkre