Blog

A természetet, amennyire vissza tudok emlékezni, soha sem háttérként, díszletként szemléltem, hanem folyamatosan jelen lévő, megkérdőjelezhetetlen részeként az életemnek.

Gyerekként mindennapjaink túlnyomó részét a szabadban töltöttük, legyen meleg vagy hideg, évszaktól függetlenül. Meghatározó élményeim közé tartozik az erdőjárás, először szüleimmel hétvégente. Gyakorlatilag még járni sem tudtam, már kivittek a fenyvesekbe, ahol, szemlélve a hatalmas, fenséges fenyőket, nyugalmat éreztem. Később, fiatalként, majd felnőttként az erdő hűvös, varázslatos ölelése az otthonosság érzésével fogadott, függetlenül attól, hogy a Kárpátokban, az Alpokban vagy a skandináv térség erdeiben jártam. Az erdő nemcsak megnyugvást, feltöltődést jelent számomra, hanem gyógyulást is biztosít.

Az elmúlt évtizedekben a világ számos pontján volt alkalmam különböző erdőkben, természetes előhelyeken járni, a természet jelenlétét megtapasztalni és benne elmélyedni.

Ilyen alkalmakra adtak lehetőséget többek között észak- és közép afrikai, észak-amerikai, közép- és dél-kelet ázsiai, valamint nem utolsósorban Európa szinte összes szegletét felölelő útjaim, túráim.

Nem sokkal múltam 10 éves, amikor mérhetetlen vágyat éreztem, hogy másokkal, főleg a kortársaimmal megismertessem, megosszam a természettel kapcsolatos élményeimet, tapasztalásaimat, elkalauzolva őket az általam felfedezett helyekre. Felnőttként az egyetem, majd a munka hosszabb-rövidebb időre letérített az erdei ösvényekről, de a természet hívása mindig a lelkemben visszhangzott, az erdő, a fenyvesek hazavártak.

Valamivel több mint egy évtizede heti rendszerességgel viszek barátokat, ismerősöket, kisebb-nagyobb csoportokat Ausztria, Szlovákia, Erdély hegyeire, valamint nem utolsósorban Magyarország tájaira, főleg a Börzsöny, Pilis, Mátra erdeibe.

Az Ökopszichológiai Intézet természetkapcsolat-facilitátor és részvételiséta-vezető képzésére való jelentkezésem szervesen kapcsolódik eddig megtett utamhoz. A képzés keretbe foglalja, megnevezi az eddig nem tudatosan megélt érzéseket, gondolatokat, segít, hogy a szemléletváltást a mindennapjaim meghatározó részévé tegyem és társaimnak is utat mutathassak. Valamint nem utolsósorban hitelesen illusztrálja, hogy az élethosszig tartó tanulás nem a jelen, felszínes világunk tartalmát vesztett, elcsépelt szlogenje.

Természetkapcsolat-facilitátor és részvételiséta-vezetőként szeretém megmutatni a résztvevőknek, hogy lehetőségünk van elindulni az úton, amely megismeréshez, megértéshez, az igazi értékek felismeréséhez vezet. Elkezdeni egy utazást, amely nemcsak önmagunkhoz, társainkhoz való tartalmasabb kapcsolódásra sarkall, hanem a több-mint-emberi világ felfedezésére, tiszteletére, megóvására irányítja a figyelmünket, felismerve hogy egyek vagyunk. Ezáltal bekövetkezhet a paradigmaváltás.