Az Ökopszichológia egyik központi gondolatköre az újrakapcsolódás témáját öleli körbe és bontogatja elemeire. Az elmúlt év korszakos lehetőséget hozott arra, hogy hihetetlenül felgyorsult életünket lelassítsuk, lényeges pontokon akár meg is állítsuk az események zakatoló áradatát, és egy viszonylagos nyugalmi állapotból, persze az összpontosításhoz szükséges feszültséget nem nélkülözve, rátekintsünk kapcsolódásainkra. Egy fék került a rendszerbe, kimerevített pillanatban kell mozognunk, és egy kitágult időpillanatban kell léteznünk, miközben mi egy „pörgős filmhez” igazítottuk a stratégiáinkat. Néhányan megfogalmaztuk, hogyan és mit láttunk, miután 2020 tavaszán elkezdődött életünk pörgő filmjének kikockázása.
Az emberek összezáródtak önmagukkal és a családjukkal. Az egyéb kapcsolódások áthelyeződtek az online térbe. Lehet, hogy ez egy tükör volt ahhoz, hogy rálássanak, mihez kezdjenek önmagukkal, a kapcsolódásaikkal?
A bezártság vált tükörré. Bezárva találtam magam az általam választott szociális térbe: tudok-e magammal kapcsolatban lenni?
Az önmagammal való új típusú találkozás próbatételét élem. A tükör által mutatott képhez kell először kapcsolódnom, ami pl. azt mutathatja, hogy nem tudok egyedül lenni, mindenem meg van ahhoz, hogy jól legyek, mégsem tudok vele élni. Rálátok, hogy a társas létezés sokszor csak figyelem elterelésként van jelen az életemben és nem igazán másokhoz akarok kapcsolódni, mint inkább a magamhoz való kapcsolódástól megszabadulni.
A fiatalok, akiknek nem volt mintája az önmagukra tekintésre, a korábbinál is mélyebbre taszítódtak a digitális elidegenedésbe, mivel be lettek kényszerítve az online térbe.
Korunkban a generációk különböző mértékben kerültek egyfajta létbizonytalanság állapotába. Az életterekbe mesterségesen beépített elidegenítő formák léptek be. Eddig sikeresen alkalmazták az emberek a rohanó élet adta lehetőségeket arra, hogy a sok energiát igénylő kapcsolataikra fordított idejüket minimalizálják, ezzel létrehozva az elidegenedettség komfortzónáját. Ezáltal létrejöttek az alibi munkák távol a családtól, alibi szórakozások társaságban, alibi vásárlások a plázákban, csak, hogy minél kevesebb időt kelljen eltölteni a közvetlen hozzátartókkal. Az eddig elidegenítésre használ elemek a lelassult életben használhatatlanokká váltak. Gőzerővel zajlik az újak keresése. Vajon mik lesznek ezek?
A magány újraértelmezése. A magánytól való félelem, a „persona”-val való kapcsolódásunk zavarait mutatja meg. Ez az állapot az alapkapcsolatok mintázatait láttatja. Kikkel élek együtt, kikkel nem? Megmutatja az aktuális választásunk következményeit, pl. „Messze lakom a szüleimtől, most nem tudok egyáltalán kapcsolódni. El lehet viselni a közvetlen családtagjaimat, mert csak este találkozunk. El lehet viselni a szomszédaimat, mert úgysem vagyok otthon sokat, alig találkozunk.” Ebben a helyzetben ezek a háttérbe szorított kapcsolatok előtérbe kerülnek és szembesülök a választásaim következményeivel. Ez a helyzet lehetőséget teremt a felelősség növekedésének, teret ad a tudatos választásoknak.
A VI. Ökopszichológiai napokon Téged is arra hívunk, hogy nézz rá lelassított filmed kockáira, kapcsolódj ahhoz, amit látsz, tapasztalsz, érzel és mondd el másnak is! Hallgass meg mást is, kapcsolódj mások lelassított filmjéhez, láss, tapasztalj, érezz! Ezekkel az új élményekkel lásd, halld, tapasztald, érezd, mi történik a környezetedben, mit üzen Neked a természet többi része, mi történik az állatokkal, növényekkel, kövekkel!