“Leave the leaves!” Hagyd békén a leveleket!
Lassan itt az őszi levélhullás, és kezdenek ismét megjelenni az avarral teli műanyag zsákok: ilyenkor mindig összeszorul a gyomrom. Van egy torz rendképzet, amely szerint a lehullott levelek szemetelnek, rendetlenséget hoznak létre, a gondos gazda meg összesepri őket az udvarán, a háza előtt, a sáncban… s bezsákolja vagy elégeti őket. Holott a természeti folyamatok nézőpontjából ez épp fordítva van: az avartakaró tartozik a rendhez, s a felsepert bokrok alja maga a káosz! Mert értelmetlen, mert pazarlás, mert eltünteti számos apró élőlény élőhelyét, áttelelési lehetőségét, táplálékát, mert évről évre tápanyagot von ki a rendszerből…
Az avar nem szemét, hanem élőhely!
Annak a körforgásnak a része, amelynek során a tápanyag lassan lebomlik, és talajt hoz létre. És amíg lebomlik, betakar, meleget, téli búvóhelyet nyújt megannyi élőlénynek. Védi a talajt a kiszáradástól, az eső okozta tömörödéstől.
Az avar nem szemét, hanem táplálék!
A sárguló levelekre ott van szüksége a fának, ahová azok lehulltak! Meglehetősen nagy tiszteletlenség évről évre eltulajdonítani őket, kirabolni az adott területet, lecsupaszítani a talajt, majd ezt a végtelenül értékes anyagot hulladékként kezelni, amelytől valahogyan – kukásautó vagy füst árán, akárhogyan is, de – meg kell szabadulni ahhoz, hogy nyugodtan hátradőlve megpihenhessünk, mint aki jól végezte a dolgát.
Mint aki ma is tett valami értelmeset, dolgozott, rendet rakott ebben a tartósan megrekcúmozhatatlan káoszban, amelyet természetnek nevezünk!
Itt az ideje, hogy a természeti rendszerekről való tudás átformálja az esztétikai érzékünket.
Hogy a sterilitás helyett azt tartsuk szépnek, ami komplex, változatos, természetes. Itt az ideje annak, hogy új szokásokat alakítsunk ki az őszi lombhullással kapcsolatban.
(A fotó forrása: xerces.org)