Részvételi séták


A részvételi séták célja

A részvételi séták olyan – biológus és pszichológus szakember által tartott – csoportos foglalkozások, amelynek a célja az adott terület élőlényeivel, hálózataival, mintázataival, folyamataival való élményszintű és ismeretalapú találkozás és kapcsolódás.

Az erdei részvételi séták voltaképpen ökopszichológiai szemléletű erdőfürdők. Az eredeti japán megközelítés (sinrin-joku) szerint az erdőfürdő egy “megmerítkezés” az erdő hangjaiban, illataiban, színeiben, amely mind a fizikai, mind a pszichés egészségünknek jót tesz: csökken a stresszintünk, megnyugszunk, feltöltődünk.

Az erdei részvételi séták (ökopszichológiai szemléletű erdőfürdők) során azonban mindezeken túl megpróbálunk kapcsolatba kerülni ezzel az élő rendszerrel, elengedve a használatalapú, emberközpontú megközelítést. Hiszen az erdő több, mint pusztán egy rekreációs helyszín, egyfajta díszlet vagy használati tárgy, amely a mi céljainkat szolgálja. Az egészségmegőrzésen és a rekreáción túl tehát fontos szemponttá válik az erdőhöz való – tudáson és élményen keresztülikapcsolódás.

Hogyan valósítjuk ezt meg?

A tudáson és élményen keresztüli kapcsolódásra két eltérő megközelítés finom egyensúlyát keresve teremtünk lehetőséget. Az egyiket az érzékszervi, élményszintű kapcsolat, a másikat meg a szakmai (biológiai, ökológiai) ismeretek képviselik. Az ökopszichológiai szemlélet fontos részét képezi tehát az érzékszervi kapcsolat mellett a szakmai információadás is, hiszen ez elengedhetetlen a perspektívaváltáshoz, ahhoz, hogy máshogyan tudjunk az erdőre rátekinteni: az elkülönült fákon túl képesek legyünk kapcsolatokat, összefüggéseket is észrevenni.

A részvételi sétákat épp ezért biológus/ökológus, illetve pszichológus/mentálhigiénés végzettségű szakemberek vagy szakemberpárosok tartják.

Helyszín

A helyszín kiválasztásánál arra figyelünk, hogy természeti értékekben gazdag, ugyanakkor a főváros területén elhelyezkedő élőhelyet, életközösséget találjunk. Helyszíneink egyik csoportját az örökerdők képviselik.  2019. októberéig mintegy 15 erdei részvételi sétát (azaz ökopszichológiai szemléletű erdőfürdőt) tartottunk, később elkezdtük bővíteni a palettát, egyrészt új erdei helyszínekkel, másrészt más típusú élőhelyekkel (pl. vizes élőhelyek).


Fábián Emese cikke a 2019. március végi erdei részvételi sétáról több finomhangolt részletet is tartalmaz arról, hogy mi is történik egy ilyen alkalommal.

Az Ökopszichológiai Intézet által szervezett erdőfürdő programokról több riport is készült:

  • – 2019. szeptember 20-án a Klubrádióban (Lay Viktória műsorában)
  • – 2018. október 15-én a Duna TV, Duna World, illetve M1 Kék bolygó adásában ( a 15. perctől – ez sajnos már nem elérhető),
  • – 2018. november 10-én pedig az M2 Én vagyok itt című műsorában jelent meg az ökopszichológiai szemléletű erdőfürdő.

Következő részvételi séta Budapesten:

Korábbi részvételi sétáink: