Visszajelzések a IV. Ökopszichológiai napokról


“Tetszett, hogy az időkeretet tartottuk, de mégsem volt túlvezényelt az esemény.”

“A programok, workshopok mindegyike tökéletes összhangban volt az ökopszichológia elméletével és annak üzenetével. A kapcsolódást és az újrakapcsolódást zsigeri szinten sikerült megélnem mindegyik alkalom során.” Continue reading “Visszajelzések a IV. Ökopszichológiai napokról”

Erdőfürdő szülőknek és gyerekeknek

Az Ökológiai én konferencia részeként

Családbarát erdőfürdő (szülőknek és gyerekeknek)  Novák Bálint pszichológus vezetésével.

Maximális létszám: 8 fő

Titeket is foglalkoztat, hogy
– hogyan szerettessétek/ismertessétek meg a természetet a gyerekkel?
– hogyan ne aggódjátok halálra magatokat, miközben a lurkók épp “felfedezik” a vadont?
Ezt a játékos erdei foglalkozás kicsiknek, nagyoknak és egész családoknak is melegen ajánljuk! Nagyszerű közös élmény felnőttestül-gyerekestül bevenni magunkat a erdőbe, és néhány egyszerű feladat során megosztani a természettel kapcsolatos tudásunkat, érzelmeinket és kíváncsiságunkat. Ha érdekel benneteket, hogyan érezheti magát jól egyszerre minden családtag a természetben, akkor ez a workshop nektek szól!

Az ökológiai én és a környezeti fájdalom

Az Ökológiai én konferencia részeként

A résztvevők a természettel kapcsolatos érzéseiket, történeteiket (egységélmények vagy környezeti fájdalom) osztják meg, amelyeket az Ökopszichológiai Színház tagjai visszajátsznak.

Donáth Attila szupervizor, közösségi színházi szakember, Molnos Zselyke ökopszichológus és az Ökopszichológiai Színház tagjainak részvételével (Barcsik Elza, Erős István, Geréb János, Kiss B. Judit, Maróti Dénes, Mikola Orsolya, dr. Oborny Beáta, Rózsa Dániel, Somogyi Beáta, Turba Attila)

Maximális létszám: 12 fő Continue reading “Az ökológiai én és a környezeti fájdalom”

IV. Ökopszichológiai napok: regisztráció

A kőröshegyi lakosok 50% kedvezménnyel vehetnek részt a programon.

Részvételi díjak felnőtteknek

Részvételi díjak gyerekeknek

A fenti díjak a programon való részvételt teszik lehetővé. Tudunk szállást és étkezést is biztosítani, ezek díjairól a jelentkezési lapon tájékozódhat.

A regisztrációhoz kérem, töltse ki a jelentkezési lapot, vagy a programjegyek esetében írjon a következő email címre: molnos.zselyke@ecopsychology.hu

A jelentkezési lap kitöltése és visszaküldése után jelentkezését regisztráljuk, melyről e-mailen visszajelzést küldünk. A jelentkezés egyben kötelezettségvállalás a részvételi díj megfizetésére. A jelentkező a rendezvényen való részvételét a kezdési időpont előtt legkésőbb 5 nappal mondhatja le, fizetési kötelezettség nélkül!

Záróesemény: Ökopszichológiai színház

Az Ökológiai én konferencia részeként

Az Ökopszichológiai Napok specifikuma, hogy a rendezvényt improvizációs közösségi színházi előadással zárjuk, amely lehetővé teszi a személyes élmények és történetek megosztásán és visszajátszásán keresztül az integrálást.

Az ökopszichológiai színház mint nem írott színházi műfaj, a személyes érzések, élmények, hangulatok és történetek megosztásán és visszajátszásán keresztül lehetőséget teremt egy egyedi közösségi élmény létrejöttére. A színészek a nézők által elmesélt hangulatokat, történeteket játsszák vissza előzetes megbeszélés nélkül, és mindezt a zenész támogatja hangkeltő eszközei és hangszerei segítségével. A színészeket, zenészeket, nézőket és a közülük kikerülő mesélőket a játékmester fogja egységbe.

A színházi előadás a program záróeseményeként integrálja a nap tapasztalatait, történéseit és megéléseit.

Donáth Attila szupervizor, közösségi színházi szakember és az Ökopszichológiai Színház tagjainak részvételével.

A záróelőadás megtekinthető itt: 1. rész és 2. rész

Ökopszichológiai filmklub

Az Ökológiai én konferencia részeként

Ökopszichológiai Filmklub – filmnézés és workshop (korhatár: 12+) – Novák Bálint pszichológus, filmklub vezető háromórás műhelye

Maximális létszám: 15 fő

Volt-e már valaha film olyan nagy hatással rád, hogy azt kívántad: bárcsak MINDENKIVEL megoszthatnám/megvitathatnám a látottakat? Itt végre lesz rá lehetőséged! Megnézünk egy (meglepetés) filmet, majd az ökopszichológiai szempontok mentén közösen feldolgozzuk azt. Olyan egész estés játékfilmre számítsatok, amely gondolkodásra sarkall, érzelmileg megérint, cselekvésre ösztönöz. További részletek a helyszínen!

Erdőfürdő felnőtteknek

Az Ökológiai én konferencia részeként

Dr. Mihók Barbara erdőökológus, mentálhigiénés szakember és dr. Gálhidy László erdőökológus vezetésével – felnőtteknek

Mit jelent számomra az erdő? Hogy látom, hogyan érzékelem magam körül az erdőt? Mit tudok tanulni tőle önmagamról és az életem szakadatlan teremtés-pusztulás ciklusairól? Erdőfürdő műhelyünk egy kísérleti megközelítés arra, hogy rálássunk: mit szólít meg bennünk az erdőben való “megmerítkezés”, milyen felismeréseket hozhat számunkra, ha új perspektívákból tekintünk erre az összetett és dinamikusan változó élő rendszerre.

Maximális létszám: 15 fő

Éjszakai túra

Az Ökológiai én konferencia részeként

Opcionális program Kasza József túravezetővel – elsősorban gyerekeknek

Az éjszakai kalandtúra nevezhető talán az egyik leghatékonyabb csapatépítő programnak, hiszen viszonylag kevesen mondhatják el magukról, hogy sötétedés után fejlámpával a fejünkön vetnék be magukat a sötét erdőbe. A kalandtúra során a résztvevők kisebb csapatokban találnak meg pontokat, tájékozódnak a rendelkezésükre álló eszközök segítségével, és oldják meg a tréner segítségével a feladatokat.

 

Növényekről testközelben

Az Ökológiai én konferencia részeként

Dr. Fetykó Kinga biológus, partizánkertész műhelyfoglalkozása – gyerekeknek, felnőtteknek

Maximális létszám: 13 fő

Harmatosan rezgő füvek a szélben, lágy pipacs szirmokat szór az útra a szél, ezüstfa illata tölti be az estét, októberben is mocorognak a magocskák a hidegben – vajon te is érzed az illatát, ha behunyod a szemed? Vajon te is látod, az apró növényeket a betonrepedésekben? Tanuljuk meg együtt „észrevenni”, „megfigyelni” és „lassítani” – engedjük meg, hadd mutassanak nekünk utat ebben a gyönyörű világban a gyomok, és egyéb „semmitmondó”, mégis beszédes növények.

Műhelyfoglalkozás növényekről – nemcsak gyerekeknek.

Land art

Az Ökológiai én konferencia részeként

 

Maróti Dénes grafikusművész műhelyfoglalkozása – felnőtteknek és 6 évnél idősebb gyerekeknek

Maximális létszám: 15 fő

Gyere,  és vegyünk tudomást magunkról együtt,  tudatosítsuk magunkban, hogy mi a látni és mi a nézni, lássunk színeket, formákat majd beszélgessünk arról, hogy mi is az a land art.