Donáth Attila, Erős István, Molnos Zselyke, Rózsa Dániel, Turba Attila: Az Ökopszichológiai Nap záróeseménye: Playback-színházi előadás

A playback-színház mint nem írott színházi műfaj, a személyes érzések, élmények, hangulatok és történetek megosztásán és visszajátszásán keresztül lehetőséget teremt egy egyedi közösségi élmény létrejöttére. A színészek a nézők által elmesélt hangulatokat, történeteket játsszák vissza előzetes megbeszélés nélkül, és mindezt a zenész támogatja hangkeltő eszközei és hangszerei segítségével. A színészeket, zenészeket, nézőket és a közülük kikerülő mesélőket a játékmester fogja egységbe.

Ez az improvizációs színházi műfaj archaikus közösségi rítusainkra emlékeztet, amelyek lehetőséget adtak az önkifejezésre, a megosztásra, a közös művészi élményre – és esetenként a katarzisra.

Az ökopszichológiai playback-színházban a megosztott érzések, élmények, történetek az emberen kívüli világgal kapcsolatos megéléseinkhez kapcsolódnak. Olyan élményeket és történeteket várunk, amelyek a külső-belső természettel kapcsolatban megélt fájdalomról, gyászról, félelemről – vagy éppen örömről, egységélményről szólnak. Az érzések palettája természetesen végtelen…

A II. Ökopszichológiai Napról készült videót, benne playback-színházi elemekkel, itt éred el.

Workshop: Dr. Szabó Magdolna – Ökopszichológiai prevenciós program alsó tagozatos gyermekek számára (ízelítő)

Az ökopszichológia kapcsolatot teremt az emberi lélek és a természet működése között, lehetőséget ad ezek egymásra hatásának tudományos vizsgálatára, valamint megnyitja a természet mint terápiás modalitás végtelen tárházát. Mindezek mellett figyelembe veszi, hogy az ember természetes közegéből tartósan kiszakítva nem tud hosszú távon kiegyensúlyozott maradni, ún. természethiányos zavar lép fel nála. Mindezen tudás segítségével igyekszünk a ma gyermekének ilyen irányú ismereteket átadni, és az ökopszichológia módszereivel közelebb hozni önmagához, másokhoz, és a természethez, számtalan, az előadásban megismert lelki problémát megelőzve, illetve orvosolva ez által. A workshop résztvevői bepillantást nyerhetnek az alsó tagozatos gyermekek számára kidolgozott, több mint három hónapos prevenciós programunk részleteibe, és saját élményt szerezhetnek a program gyakorlatáról.

Workshop: Novák Bálint – A cuki jegesmacin túl: A könyvezetvédelmi propaganda okozta fájdalom feldolgozása (mozgóképes eszközökkel operáló ökopszichológiai workshop)

környezetvédelem missziójáért felelős fórumokon látott tartalmak, mint pl. reklámok vagy óriásplakátok célja az lenne, hogy motivációt nyújtsanak és környezetbarát hozzáállásra sarkalljanak minket. De vajon az olajtól fuldokló pingvinek és megégett orángutánok látványával elérhető ez a célt? Sajnos a környezeti kommunikáció gyakran kibírhatatlanul erős, fájdalomkeltő és traumatizáló tartalmakkal operál, emellett a kiváltott reakciók és érzések feldolgozására sokszor lehetőséget sem ad. Mindez viszolygáshoz, fásultsághoz, eltompuláshoz, majd a témától való teljes elforduláshoz vezethet.

Te sem találod a kiutat a kiúttalanságból? Jobb lenne becsukni a szemed, befogni a füled és nem is gondolni rá többet? Megnyugtatunk – nem vagy egyedül. Szerencsére van megoldás. Ha érzékenyebben állunk a fájdalmas tartalmakhoz és utat találunk az eltompított érzésekhez, akkor feloldható a fásultság és a várva várt változás is elindulhat: valódi kapcsolatot építhetünk a természettel is. Ha neked is van mit feldolgoznod, tarts velünk!

Workshop: Fazakas Enikő, Magyar Eszter – Én a természetben, a természet bennem

Workshopunk az egyén és a természet kölcsönös, oda-vissza ható, cirkuláris kapcsolatát helyezi középpontba. Az ökopszichológia szemlélete szerint az egészség nem csupán az egyéni integritás és az emberi kapcsolatok szintjén, hanem egy tágabb rendszerben értelmezhető, mely az egészséges ökoszisztémához való egészséges kapcsolódás mentén képzelhető el.

A közös munka során megtapasztalhatod a természettel – és ezen keresztül önmagaddal, a közvetlen és közvetett környezeteddel – meglévő kapcsolat természetes hullámzását, változásait. Ráláthatsz, hogyan van jelen életedben a természeti környezet, milyen módon vagy része a nagyobb egésznek. Tudatosabban nézhetsz rá azokra a jelentőségteljes természeti élményekre, melyek során megélted az összekapcsoltságot, az egységet. Megtapasztalhatod, hogyan éled meg a mindennapokban a természeti környezettől való elidegenedést és újrakapcsolódást. Célunk a természettel való élő kapcsolat élményének tudatosítása, mely hozzásegít ahhoz, hogy környezetünkkel integráns módon, egységben létezzünk.

Előadás: Dr. Szabó Magdolna – Az ökopszichológia mint a prevenció eszköze a gyermekpszichiátriában

Magyarországon a gyermekpszichiátriai szakambulanciák és osztályok forgalma évről évre drámaian nő. Ez jelenleg 10-12.000 fős betegforgalmat jelent évente! Emellett további megszámlálhatatlanul sok gyermeket segítenek a pszichológusok – az állami és magán szektorban egyaránt – a lelki problémáikkal való megküzdésben. Napjainkban több új, korábban nem létező problémával és kihívással kell szembesülniük a szakembereknek, melyek közül talán a virtuális valóság mindent elnyelő hatása bizonyul a legerőteljesebbnek. A jelenség számtalan problémát vonz maga után, melyek közül a figyelem és koncentrációs zavart, az izolálódást, a hangulati zavarokat és alvászavarokat emelném ki. A problémák hátterében több problémát azonosítottak már korábban a szakemberek, figyelmen kívül hagyva azonban a természetet mint az ember eredeti környezetét és egyik legfontosabb erőforrását.

Az előadás során a hallgatók megismerkedhetnek ezen jelenségek hétköznapi és orvosi következményeivel, a természethiányos zavar állapotával, illetve az ökopszichológiával, mint a problémák megelőzésének egy forradalmian új módszerével.

Előadás: Dr. Mihók Barbara – Akciótól az azonosulásig: az ökopszichológia jelentősége a természetmegőrzésben

A természetvédelem a természeti értékek megőrzéséért folytatott küzdelmes tevékenységek összessége. E tevékenységek kapcsán beszélünk többek között intézményesült természetvédelemről, természetvédelmi szakpolitikákról és a tudományos hátteret biztosító természetvédelmi biológiáról. Ezeknek a művelése mind egy célt szolgál: a természet mint „hang nélküli” érintett láthatóvá és hallhatóvá tétele és képviselete a társadalom szervezésének folyamatában. A természetvédelemben dolgozók sokszor egy frontvonalon érezhetik magukat, ahol egy ellenséges környezetben kell éberen őrizni a „kincset” – ez a küldetés óriási igénybevételt jelent érzelmi, intellektuális és fizikai szempontból is. Az előadás felvillantja azokat a szempontokat, amiket az ökopszichológia kínál a természetvédelem (újra)értelmezésében, azzal a szándékkal, hogy továbbgondoljuk: hol végződünk mi és hol kezdődik a természet, meddig önvédelem és mikortól természetvédelem?

Az előadásról készült videót itt találod.

Előadás: Dr. Fetykó Kinga – Láthatatlan nyüzsgés: egy kutató útja a perspektívaváltástól a paradigmaváltásig

Tudatosult már benned, hogy jobb esetben sehol sem lehetünk „teljesen” egyedül? Lehet, hogy a szoba sarkából már eltűnt a pók, de a szekrény mögött biztos lakik egy másik, talán éjjel hallod, ahogy ott motoz a csótány az öreg padlódeszkák alatt, esetleg tudod, hogy a szomszéd néni betegesen fél minden darázsszerű lénytől… De mégis hogy viszonyul ehhez a világhoz egy növényvédelmi rovarász, akinek a munkája és élete folyamatosan a rovarokról szól? Vajon miért és hogyan változik meg a belső értékrend a mikroszkópon keresztül, ha egy apró pajzstetű „visszanéz” egy csendes nyári délutánon?

Az előadásról készült videó itt érhető el.

Előadás: Molnos Zselyke – Ökopszichológia: a paradigmaváltás küszöbén

Mit jelent a külső és belső természet? Mi az elidegenedés és milyen útjai vannak az újrakapcsolódásnak? Mi az a megtapasztalható folyamatok mögötti közös pont, ahonnan megragadható a másodfokú változás? Melyek az ökopszichológiai paradigma elemei? Milyen látókörtágítást kínál az ökopszichológia a társadalomtudományok, illetve a környezetvédelem számára? Az előadás az ökopszichológiai szemlélet alapjait mutatja be, előkészítve ezek kibontását a program többi részében.

Az előadásról készült videót itt éred el.