Az első részvételi sétámon 2019 őszén vettem részt. Emlékszem, igazi szemnyitogató élmény volt. Mindig is érdekeltek az emberi viselkedés mögött meghúzódó okok, a társadalmi összefüggések, fenntarthatósági szakértőként pedig közel 10 éve a fenntarthatatlan életmódunk miértjeire és lehetséges megoldásaira keresem a válaszokat. Az ELTE-n végeztem szociológia, majd humánökológia szakon, jelenleg pedig a Pszichológiai Doktori Iskola hallgatója vagyok.
Elsősorban fenntarthatóságra neveléssel, ökológiai szemléletformálással foglalkozom, a különböző tartalomfejlesztésektől, a pedagógus tréningeken át a különféle korcsoportok érzékenyítéséig (óvodai játékos foglalkozások, általános- és középiskolai órák, egyetemi és céges tematikus előadások).
Az ökopszichológiai gyakorlatok azonban számomra azért is különlegesek, mert akár szavak nélkül, pusztán az észlelésen keresztül hatnak.
Az ökopszichológia szerint a jelenlegi ökológiai válság többek között egyfajta észlelési válság: annyira eltávolodtunk a természettől, hogy a mindennapokban nem észleljük a rendszerbe ágyazottságunkat, vagyis, hogy mi emberek is a természet részei vagyunk. Ennek következtében érzéketlenül pusztítjuk a létfeltételeinket adó ökoszisztémát. Ezért is tartom – egyfajta nulladik lépésként – elengedhetetlennek a természethez fűződő viszonyunk újragondolását, érzelmi kapcsolat kialakítását.
Célom, hogy sétáimon a résztvevők természetélményeken keresztül kapcsolódjanak, megéljék a természet titokzatosságát és csodáit, a felfedezés és a létezés örömét, ami bár mindenki számára elérhető és megtapasztalható, ma már mégsem magától értetődő.
Részvételi sétáimat ezért elsősorban Budapesten és a Dunakanyarban, nem csak természetközeli, hanem épített, városi környezetben is tartom.