Az ökológiai én

Posted by under Témaáttekintők

Részlet az Ökopszichológiai-alapkönyv szovátai könyvbemutatójából: https://youtu.be/BZ98R3mN8R0

Számos énelmélet létezik, és általában elmondhatjuk, hogy énnek nevezzük mindazt, amit valaki magára vonatkozóan megél, önmagával azonosít.[4] Fodor Miklós integrált pszichológiai paradigma elmélete alapján az én egy szubjektív mentális konstruktum, amely nem feltétlenül esik egybe a biológiai egyénnel. Ugyanakkor mindaz, amivel pillanatnyilag kapcsolatban vagyunk, amire a figyelmünket irányítjuk, vagy amivel azonosulunk, az énkörnyezetet képezi. Ez lehet egy tárgy, amire összpontosítunk, egy élőlény, amelyhez kapcsolódunk, egy emberi közösség, amelynek az értékeivel azonosulunk, egy történet, amelyet követünk a mozivásznon, stb. [5]

Az én összeolvadhat és egységet alkothat az énkörnyezettel – ez az énkiterjesztés folyamata. Például amikor vezetés közben együtt mozgunk az autóval, vagy amikor azonosulunk egy eszmével, egy közösséggel vagy egy folyamattal, az énünk kitágul.

Az énkiterjesztést úgy is meghatározhatjuk, mint azt az állapotot, amelyben mi irányítjuk az énkörnyezetünket, míg azt az állapotot, amelyben ez fordítva történik, énszűkítésnek nevezzük.[6] Az énkörnyezetet akkor tudjuk irányítani, ha megértjük annak működési szabályait,[7] vagyis minél nagyobb lesz a rálátásunk a világ dolgainak működési törvényszerűségeire, annál tágabb dimenziókkal vagyunk képesek azonosulni, tehát annál nagyobb dimenzióban valósulhat meg az énkiterjesztésünk.

Az énkiterjesztés folyamatának következtében az emberi tudatnak – akárcsak a tudattalannak – nemcsak személyes, hanem kollektív, sőt ennél tágabb dimenziói is vannak. A kollektív dimenziók közé tartozik a családi, helyi, nemzeti, kontinentális, valamint a globális emberi tudat, amely az emberiség közös tudatmezője. Tehát ezek az emberi csoportok, közösségek különböző kollektív tudatszintjei,[9] ezeken a szinteken éljük meg a többi emberrel való közösségünket, összetartozásunkat.

Az elmúlt tizenöt évben számos olyan fogalmat hoztak létre, amelynek célja a természettel való összekapcsoltság kifejezése volt, és több szerző értelmezi ezek némelyikét az ökológiai én megéléseként.[10] Az ökológiai én a mélyökológia egyik központi fogalma,[11] és nem más, mint az én kiterjesztése a természeti világra. Ez a többi élőlénnyel való közösségünk, egységünk megélését jelenti, egy olyan intuitív környezeti tudást, ökológiai intelligenciát, amely az élővilág közös fejlődésének emlékét őrzi.[12] Ökológiai énünkkel kerülünk kapcsolatba, amikor egy dombtetőre érve hirtelen elénk tárul a völgy, és apró pontokként látjuk a házakat, mindent beborít az égbolt, és megérint az időtlenség békéje. Múlt, jelen és jövő egyetlen pillanattá sűrűsödik itt össze: benne vagyunk a mindent átszövő áramlásban. Amikor egy pillanatig rés támad az elme állandó ellenőrzésének páncélján, egy másodpercig nem elemzünk, és hirtelen áthat a mély nyugalom és összetartozás érzése. Az ökológiai én szólal meg bennünk akkor is, amikor átérezzük más élőlények szenvedését, amikor hat ránk a pusztítás látványa – ezzel magyarázható a természet miatt megélt fájdalom átélése.  Ott van az intuíciónk mögött is. A bennünk rejlő ökológiai én miatt érezzük az erdők, hegyek vagy a tenger hívását – a tenger mint őserő, mint ősi közeg végigkíséri az életünk: ott van a magzatvíz tengerszemében és az összes vízparti nyaralásunkban. A víz hívása nagyon ősi vágyunk.

Az ökológiai énnek is különböző szintjei vannak, pl. amikor a közvetlen környezetemben levő életközösséggel élem meg az egységet vagy már a teljes természettel.

Ahogyan egyre több ismerettel és tapasztalattal rendelkezünk a minket körülvevő tágabb világról, egyre jobban megértjük annak működési sajátosságait, a tudatunknak is egyre tágabb dimenziói jelennek meg: az ökológiai énen túl megjelenik a galaktikus én, illetve a már mindent magában foglaló kozmikus én. Mindezeknek a tudattalan megfelelőivel is rendelkezhetünk.[13]

Az énkiterjesztés folyamatának ismeretében talán kevésbé tűnnek elvontnak James Hillman pszichológus szavai: „Nem lehetséges precíz határt húzni az emberi identitás köré, hiszen az az összpontosított tudatosság fényétől fokozatosan az álmok, emlékfoltok, intuíciók és spontán megnyilvánulások homályába vész, olyan területekig terjed, amelyek eredete nem meghatározható… Megvonhatjuk a határt rögtön a bőrünknél vagy pedig kiterjeszthetjük azt, amilyen messzire csak akarjuk – az óceánok mélyéig vagy távoli csillagokig… A belső bárhol lehet.” [14] Az én elválaszthatatlanul illeszkedik a világegyetembe,[15] tehát az „én” és „nem én” közötti határt csak önkényesen húzhatjuk meg. Így „az, ha a saját érzéseimmel dolgozom, nem szubjektívebb annál, mint ha a környezetem levegőjének minőségjavításán dolgoznék. A vegyszeres gyomirtás a kertemben hasonló ahhoz, amit a gyerekkori emlékeimmel teszek. És azok a visszaélések, amelyeket a belsőm mélyében tudattalanul elszenvedtem, elhalványulnak azok mellett, amelyek percről percre zajlanak az ökológiai környezetemben, és amelyeket én magam okozok, vagy amelyekben tettestárs vagyok.”[16] Mivel az én határai nem húzhatók meg egyértelműen, a pszichológia akarva-akaratlanul összeolvad az ökológiával, hiszen a külvilág, a környezeti elemek megváltoztatása ugyanolyan terápiás hatással bírhat, mint a belső érzésekkel való munka.[17]

[4] Az én egyrészt ismereteket tartalmaz az egyénről, másrészt ezeket az ismereteket szervezi, fenntartja, megvédi.

[5] Fodor, 2010.

[6] Fodor, 2010.

[7] Fodor, 2010.

[9] Varga, 2008.

[10] Nisbet, Zelensky és Murphy, 2009; Schultz, 2000; 2002; Tam 2013a. A természettel való összekapcsoltság fogalmait lásd a Jegyzetekben.

[11] Akárcsak a mozgalom, szintén Arne Naess nevéhez fűződik.

[12] Roszak, 1992/2001; Hibbard, 2003.

[13] A jóga pszichológiája szerint a tudat és tudattalan közötti határ mozgatható, és meditációs gyakorlattal a tudattalan minden tartalma integrálható a tudatba. (Ráma, Ballentine és Adzsaja, 2006.)

[14] Hillman, 1995.

[15] Schroll és Hartelius, 2011.

[16] Hillman, 1995.

[17] Hillman, 1995.