Az I. Ökopszichológiai napokat 2017-ben szerveztük meg, azóta már 5 alkalom valósult meg különböző helyszíneken és tematikákkal.

A VI. Ökopszichológiai napokat az Ökopszichológiai Egyesület a Kapcsolat Lovasterápia és Tréning Központtal és az Ökopszichológiai Intézettel együttműködve szervezte meg, amelynek a témája az Újrakapcsolódás 2.0, találkozásokon és különböző természetkapcsolat programokon keresztül (lásd a témát részletesebben itt).

Időpont:

július 31augusztus 1.

Helyszín:

Pilisszántó, Kapcsolat Lovasterápia és Tréning Központ


Jelentkezem a VI. Ökopszichológiai napokra!


VI. Ökopszichológiai napok

Újrakapcsolódás 2.0


A gyakorlatorientált rendezvényen háromféle állat asszisztált program, részvételi természetséták, meseterápiás foglalkozás, green coaching, nemezelés, improvizációs színházi műhely közül választhattok, amelyek célja az (újra)kapcsolódás támogatása önmagunkhoz, egymáshoz és a természet többi részéhez.

Célcsoport:

A téma iránt érdeklődő felnőttek és családok (minden blokkban lesz családi műhely is, amely a szülők és gyerekeik közös foglalkozására épít).


Jelentkezem a VI. Ökopszichológiai napokra!


Előkészítő előadások

A július 31–augusztus 1-i hétvégén egyetlen elméleti előadás lesz (Dr. Oborny Beáta ökológusé) és nagyon sok műhely. A többi előadást a rendezvényt megelőző szerda estéken (19.00–20.00) az online térben tartjuk.

  1. június 16: Dr. Purebl György pszichiáter, pszichoterapeuta szakorvos, egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének vezetője: Ökológiai paradigma a medicinában és az egészségmegőrzésben. Az előadásról készült felvétel megnézhető itt.
  2. június 23: Pázmándi Kata kutyás terapeutaKutyákkal a reziliens működésért, avagy a lelki állóképességünk fejlesztése kutyával. Az előadásról készült felvétel itt nézhető meg.
  3. június 30: Kardos Edina lovas és kutyás terapeuta, klinikai szakpszichológus: Iránytű a természetes egyensúlyhoz: lóasszisztált terápia és tréning. Az előadásról készült felvételt itt találod.
  4. július 7: Jakabos Hadassa klinikai szakpszichológus és terapeuta: Hétköznapi állatok, különleges kapcsolatok. Az előadásról készült felvétel itt nézhető meg.
  5. július 14: Dr. Kalóczkai Andrea neurológus szakorvos, pszichoterapeuta, meseterapeuta: Mesés utazás a mesék birodalmába: fókuszban a megküzdésAz előadásról készült felvételt itt találod.
  6. július 21: Molnos Zselyke biológus, tanácsadó szakpszichológus, az Ökopszichológiai Intézet vezetője: Az ökopszichológiai szemléletű részvételi séták mint a paradigmaváltás eszközei. Az előadást itt találod.

Az online előadásokon való részvétel ingyenes, de regisztrációt igényel.


A július 31augusztus 1-i hétvége programja:

Négy műhelyblokkban (szombat d.e., d.u., vasárnap d.e., d.u.) több különböző műhely lesz párhuzamosan. A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

SZOMBAT DÉLELŐTT (I. műhelyblokk):

SZOMBAT DÉLUTÁN (II. műhelyblokk):

VASÁRNAP DÉLELŐTT (III. műhelyblokk):

VASÁRNAP DÉLUTÁN (IV. műhelyblokk):

_


Jelentkezem a VI. Ökopszichológiai napokra!


A teljes program

SZOMBAT:

9.00–9.30: Érkezés, regisztráció

9.30–10.00: Megnyitó (Csicsmanczai Tamásné, Pilisszántó polgármesterének köszöntője, Tóth Bettina fotókiállításának megnyitója, majd mozgásos hangolódás)

10.00–10.45: Dr. Oborny Beáta előadása

10.45–11.00: Szünet

11.00–13.30 Workshopok (I. Blokk):

– CSALÁDI: Kutya asszisztált terápia és tréning a gyakorlatban – gyakorlati bevezetés saját élménnyel (Pázmándi Kata)

– FELNŐTT: Iránytű a természetes egyensúlyhoz: lóasszisztált terápia és tréning (Kardos Edina, dr. Purebl György)

– FELNŐTT: Hétköznapi állatok, különleges kapcsolatok (Jakabos Hadassa)

– FELNŐTT: Részvételi séta (Molnos Zselyke, Biczó András)

– FELNŐTT: Kapcsolódások: kő, növény, állat és ember találkozása egy nemeztárgyban (Turba Beáta)

– FELNŐTT: Green coaching (Donáth Attila, Turba Attila)

13.30–15.00: Ebédszünet

15.00–17.30 Workshopok (II. Blokk):

– FELNŐTT: Kutya asszisztált terápia és tréning a gyakorlatban – gyakorlati bevezetés saját élménnyel (Pázmándi Kata)

– CSALÁDI: Iránytű a természetes egyensúlyhoz – lóasszisztált terápia és tréning (Kardos Edinadr. Purebl György)

– FELNŐTT: Hétköznapi állatok, különleges kapcsolatok (Jakabos Hadassa)

– FELNŐTT: Mese az elégről és a nem elégről – interaktív foglalkozás a Tárogató Mesedráma módszerével (dr. Kalóczkai Andrea)

– CSALÁDI: Kapcsolódások: kő, növény, állat és ember találkozása egy nemeztárgyban (Turba Beáta)

– FELNŐTT: Playback közösségi színház – ökopszichológiai alapokon (Donáth Attila)

17.30–19.00: Vacsora

19.00–20.15: Ökopszichológiai Színház

20.15–20.30: Szünet

20.30-tól: Mesék a tűz körül/Történeteink folytatódnak (Kötetlen beszélgetés, jamelés)

VASÁRNAP:

9.00–9.30: Nyitó rituálé

9.30–12.00: Workshopok (III. Blokk):

– FELNŐTT: Kutya asszisztált terápia és tréning a gyakorlatban – gyakorlati bevezetés saját élménnyel (Pázmándi Kata)

– FELNŐTT: Iránytű a természetes egyensúlyhoz: lóasszisztált terápia és tréning (Kardos Edinadr. Purebl György)

– CSALÁDI: Hétköznapi állatok, különleges kapcsolatok (Jakabos Hadassa)

– FELNŐTT: Részvételi séta (Molnos ZselykeBiczó András)

– FELNŐTT: Kapcsolódások: kő, növény, állat és ember találkozása egy nemeztárgyban (Turba Beáta)

– FELNŐTT: Green coaching (Donáth Attila, Turba Attila)

12.00–13.30: Ebéd 

13.30–16.00:  Workshopok (IV. Blokk):

– FELNŐTT: Kutya asszisztált terápia és tréning a gyakorlatban – gyakorlati bevezetés saját élménnyel (Pázmándi Kata)

– FELNŐTT: Iránytű a természetes egyensúlyhoz: lóasszisztált terápia és tréning (Kardos Edinadr. Purebl György)

– FELNŐTT: Hétköznapi állatok, különleges kapcsolatok (Jakabos Hadassa)

– FELNŐTT: Részvételi séta (Molnos ZselykeBiczó András)

– CSALÁDI: Kapcsolódások: kő, növény, állat és ember találkozása egy nemeztárgyban (Turba Beáta)

– FELNŐTT: Green coaching (Donáth Attila, Turba Attila)

– CSALÁDI: Playback közösségi színház – ökopszichológiai alapokon (Donáth Attila)

16.00–16.15: Szünet

16.15–17.00: Záró rituálé


Jelentkezem a VI. Ökopszichológiai napokra!


A helyszínről

Pilisszántó (Légrádi Tanya)

Autóval Budapest felől a 10-es úton Pilisvörösváron keresztül jutunk Pilisszántóra.
Autóbuszok Budapestről, az Árpád híd autóbusz-állomásról (1133, Budapest, Árboc u. 1-3.) indulnak.

Szálláslehetőség a környéken

Pilisvörösvár, Gondola Panzió

A VI. Ökopszichológiai napokra hivatkozva tudod lefoglalni a résztvevők számára fenntartott szálláshelyeket. Az árakról, feltételekről a Gondola honlapján tájékozódhatsz.

Jelentkezem a VI. Ökopszichológiai napokra!


Facebook esemény

A korábbi Ökopszichológiai Napokat itt találod.