Közösségi színház


A műfajról

A playback improvizációs színház egy közösségi színházi forma, és egyben egy olyan pszichoszociális dimenzió, amelyben a társas rezonancia katarzishoz vezethet. A megelevenedő történetek, mesék, élmények, álmok, hangulatok és érzések az itt és most megismételhetetlenségével  egy olyan teret hoznak létre, amelybe a néző önkéntelenül is bevonódik. A ritualizációt elősegítő játékmester segítségével a „történetek mandalája”[1] egy archaikus belső világba kalauzolja el a résztvevőket: színészt, zenészt, mesélőt, nézőt egyaránt.[2] 

A klasszikus visszajátszó vagy playback színház meghatározott időtartammal és felépítéssel rendelkező előadás formájában, színházi keretek között valósul meg. A színészek a nézők által elmesélt hangulatokat, történeteket játsszák vissza előzetes megbeszélés nélkül, és mindezt a zenész(ek) támogatják hangkeltő eszközeik és hangszereik segítségével. A színészeket, zenészeket, nézőket és a közülük kikerülő mesélőket a játékmester fogja egységbe.

Ez a nem írott színházi műfaj a személyes érzések, élmények, hangulatok és történetek megosztásán és visszajátszásán keresztül lehetőséget teremt egy egyedi közösségi élmény létrejöttére. Archaikus közösségi rítusainkra emlékeztet, amelyek lehetőséget adtak az önkifejezésre, a megosztásra, a közös művészi élményre – és esetenként a katarzisra.

Az alkalmazott visszajátszó színház számos helyzetben használható a szervezetfejlesztéstől kezdve a művészetterápiás alkalmazáson át egészen a mindennapi önismeret, spontaneitás és kreativitás fejlesztéséig. Ezt a műfaj következő jellemzői teszik lehetővé:[3]

  • – Képes láthatóvá tenni, megjeleníteni érzéseket, mögöttes tartalmakat, attitűdöket. Az általa kínált vizuális megjelenítési forma célja a kiemelés, rálátás, tudatosítás és integrálás biztosítása.
  • – Visszatükröz, és ezen keresztül fejleszti az egymásra való rezonálást, az együttműködést.
  • – Szerepet játszik az érzelmi és kognitív egyensúly megteremtésében.
  • – Szublimációs csatornaként biztosítja a külső-belső történések integrációját.
  • – Ritualizál, s ezáltal elősegíti az integrációt és a holisztikus megértést.
  • – A megosztáson keresztül arra inspirál, hogy a minden emberben benne rejlő alkotóenergia megnyilvánuljon, megteremtve a belső szabadság általi önkifejezés terét.
  • – Segít az attitűdváltásban és a magatartás megváltozásában: reaktívból proaktívba, hiányszemléletűből bőségszemléletűbe, valamint az örömorientáltság, a felelősségvállalás és tiszta kommunikáció létrejöttében.
  • – Szinergikus kapcsolódást hoz létre, ezáltal szerepet játszik a közösségépítésben.

Az ökopszichológiai visszajátszó színház a műfaj fent említett előnyeit alkalmazza ökopszichológiai megközelítéssel. A megosztott érzések, élmények, történetek az emberen kívüli világgal kapcsolatos megéléseinkhez kapcsolódnak. Olyan élményeket és történeteket várunk, amelyek a külső-belső természettel kapcsolatban megélt fájdalomról, gyászról, félelemről – vagy éppen örömről, egységélményről szólnak. Az érzések palettája természetesen végtelen…


Az Ökopszichológiai Színház társulat tagjai

Barcsik Elza, Donáth Attila, Erős István, Geréb János, Hruska Marek, Kiss B. Judit, Maróti Dénes, Mikola Orsolya, Molnos Zselyke, Oborny Beáta, Rózsa Dániel, Somogyi Beáta, Turba Attila, Vida Sándor.


Következő programok

Kéthavonta tartunk egy ökopszichológia-playback tematikus előadást, illetve az évente háromszor megrendezett Ökopszichológiai Napok egyes műhelymunkáiban is használjuk a módszert.

Az Ökopszichológiai Napok specifikuma, hogy a rendezvényt improvizációs közösségi színházi előadással zárjuk, amely lehetővé teszi a személyes élmények és történetek megosztásán és visszajátszásán keresztül az integrálást.

Legközelebbi alkalmak:

  • – 2018. ősz (a pontos dátum most körvonalazódik), Budapest: Ökopszichológiai színházi előadás, témája: TÁJAK, HELYEK.
  • – 2018. szeptember 28, Pilisszántó: az V. Ökopszichológiai nap záróeseménye.

Korábbi alkalmak

[1] Simon Péter szóbeli közlése alapján.

[2] Bánki, 2013.

[3] Donáth és Molnos, 2015.