Az erdővel, a természettel való kapcsolatom akkor kezdődött, amikor 8 évesen cserkész lettem. Onnantól kezdve számomra a nyár – és az év – fénypontja az erdőben töltött közös, nomád táborozás volt. Azóta is ezek a legkedvesebb emlékeim.
Mindig is emberekkel szerettem volna foglalkozni, először úgy gondoltam pszichológusként, de az élet közbeszólt, és közgazdászként végeztem menedzsment szakon. Azonban ez nem volt az én utam. A hivatásom a holisztikus masszázsban, meditációban és különböző csoportos programok tartásában leltem meg. Ebben a képzésben egyesülni láttam a természet iránti szeretetem és a csoportokkal való munka iránti igényem, azonban ennél sokkal többet kaptam.
A célom, hogy a velem tartók megismerjék azt a nézőpontot, amit a képzéstől kaptam, újra kapcsolódni tudjanak az élő környezettel, annak részeként és megtapasztalhassanak egyfajta egységélményt, illetve az ezzel járó belső békét. Természetkapcsolati programjaimmal Pécs – és környékén találkozhattok.