Gyermekkori emlékeim szerint hajlamos vagyok elmélyedni a pillanatban, eltűnni a térben.
Tizenéve a belvárosban tevékenykedő ingatlanpiaci szakemberként a figyelmem javarésze az épített környezet, az emberek felé fordult és a dolgos hétköznapok sebessége is felgyorsult. Ennek izgalma és dinamizmusa hajt, ugyanakkor a folytonos nyüzsgés, a gondolatok cikázása miatt pillanatok, órák, néha napok váltak gépiessé.
Úgy éreztem, hogy fellélegezni, megpihenni, mélyen kapcsolódni az emberen túli világgal – vagy akár csak magammal – a városoktól, emberektől távol, és főként egyedül lehetséges.
Az Intézet képzése segített abban, hogy felismerjem azt a részem, amitől az évek során eltávolodtam és azt, hogy az egész-séget helyben is megélhetem – hiszen tenni is így tudok – nem folyton a távolságot keresve.
… rendszerbe kapcsolt vagyok ugyanis a legzajosabb városban, a kedvenc park füvében heverve, az ember vájta tájsebeket nézve és az érintetlen élőhelyeket járva is.
Természetkapcsolati programjaim főként városi élőhelyeket céloznak meg, a fókuszok során az itt lévő rendszerek, életközösségek és a velük való kapcsolódásainkat vizsgáljuk, a résztvevőket ebben facilitálom. Eszközöm a saját természetkapcsolatom, hely- és humánökológiai ismereteim valamint a művészetterápia.